Jogszerűtlen visszahívás
Húszhavi bér jár Baranyay Lászlónak, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. rendkívüli felmondással menesztett egykori elnök-vezérigazgatójának - döntött szerdán másodfokon a Fővárosi Bíróság. Baranyayt a kormányváltást követően az akkori kancelláriaminiszter, Kiss Elemér hívta vissza.
Dátum: 2003-11-06 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:57.766902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az összeget a bank tizenöt napon belül köteles kifizetni. Baranyay munkaszerződésében egyévi bér, négyhavi végkielégítés szerepelt, ezenkívül a távozást követő nyolc hónapra úgynevezett titoktartási járandóság. A bíróság döntésével ez utóbbit négy hónapra csökkentette, így Baranyayt összesen húszhavi bér, másfél év késedelmi kamat illeti.
Baranyay Lászlót a kormányváltás után Kiss Elemér kancelláriaminiszter hívta vissza, és a bank új igazgatósága rendkívüli felmondással menesztette anélkül, hogy a munkaszerződésben foglalt kötelezettségeket teljesítették volna. A bíróság elmarasztalta az MFB Rt. igazgatóságát a felmondás miatt. Az egykori bankvezető ellen több vizsgálat folyt, mivel a kormány egyes képviselői szerint megkárosította az államot. A rendőrség megállapította, hogy Baranyay nem követett el bűncselekményt.
Az MFB mostani vezetése igen magas jövedelem mellett végzi tevékenységét. Erős János elnök havi átlagbére a Magyar Nemzet információi szerint 5,5 millió forint, a társ-vezérigazgató keresete pedig ötmillió forint.
Magyar Nemzet