Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország 2006-ra érett lesz az euró bevezetésére

Járai Zsigmond szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügypolitikája jól szolgálja a kormány törekvését, hogy a 2004-re tervezett európai uniós csatlakozás után Magyarország minél gyorsabban, legkorábban 2006-ban tagja legyen az európai pénzügyi és gazdasági uniónak is, vagyis bevezethesse a közös pénzt, az eurót.


Dátum: 2002-04-11 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:47.822402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MNB elnöke a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) és a brit központi bank, a Bank of England által szervezett nemzetközi konferencián vesz részt Londonban; a pénzügyi stabilitásról tanácskoznak. Járai szerda este a londoni magyar nagykövetségen a City pénzintézeteiben, befektetési bankjaiban dolgozó magyar szakembereknek tartott előadásában hangsúlyozta: a magyar kormány és az MNB elfogadta a nemzetközi pénzügyi szakemberek tanácsát, hogy a tagjelöltek az EU-csatlakozás után legalább két évet töltsenek el az euróövezetbeli tagságra felkészítő ERM II. árfolyamrendszerben. Magyarországnak azonban nem lesz szüksége ennél hosszabb átmeneti időre - hangoztatta Járai Zsigmond.

A jegybankelnök emlékeztetett: a Nemzetközi Valutaalap, a kelet-európai piacgazdasági átalakulást segítő londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), az Európai Bizottság szakemberei a közelmúltban reálisnak ítélték a magyar kormány euróövezeti csatlakozási törekvését, annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a kelet-európai tagjelöltek közül Magyarország és Észtország 2006-ra érett lesz az euró bevezetésére.

Járai vitába szállt a valutauniós központi bank, az Európai Központi Bank (EKB) szakemberei által hangoztatott aggodalmakkal, hogy a bővítés megnehezítené az EKB pénzügypolitikájának alakítását. Úgy vélte, a tagjelöltek gazdasági mérete túl kicsi, az általuk támasztott esetleges inflációs nyomás túl csekély, semhogy belépésük komoly hatással legyen a valutaunióra. Hangoztatta: Magyarország jelezte az EKB-nak, a bank zökkenőmentes működőképességének szavatolása érdekében hajlandó elfogadni minden életképes javaslatot, például a tagállamok kisebb csoportokra való osztását, rotációs alapon való részvételüket a testületben.

A jegybankelnök sikeresnek nevezte az inflációs célkövető politika magyarországi meghonosítását. Hangoztatta: az új inflációs politikával sikerült a pénzromlás mértékét gyorsan csökkenteni, és ő maga arra számít, hogy az infláció még az első félévben 5 százalék alá csökken tizenkét hónapra. Kijelentette: a vártnál korábbi olajár-emelkedés miatt valószínűleg nem teljesíthető a 2002 végére kitűzött 4,8 százalékos inflációs prognózis, tizenkét hónapra számítva. - Az MBN által figyelt külföldi elemző házak ez évre hordónként átlagosan 20-21 dollár körüli nyersolajárat jósoltak. Az az olajár-emelkedés, amelyet a jegybank ez év végére várt, már most bekövetkezett, ezért 2002 végére az infláció egy-két tizedponttal nagyobb, valahol 5 százalék körül lesz - mondta a jegybank elnöke.

Kapcsolódó elemek