ABC News: volt egy utolsó kísérlet a háború elkerülésére?
Nem sokkal az amerikai vezetésű katonai erők Irak elleni tavaszi támadása előtt a kétségbeesett iraki rendszer állítólagos képviselői - amerikai sajtóhírek szerint - még egy utolsó kísérletet tettek a háború elkerülésre.
Dátum: 2003-11-06 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:59.257295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ABC News amerikai televízió és a The New York Times című lap szerda esti beszámolói szerint az amerikai védelmi minisztérium egyik befolyásos tanácsadója - Imad Hage - titkos üzenetet kapott egy libanoni-amerikai üzletembertől, és ebben egyebek közt az szerepelt, hogy Szaddám Huszein akkori iraki elnök egyezséget akar kötni.
Az iraki titkosszolgálat főnöke és más iraki tisztségviselők azt mondták az üzletembernek: tudatni akarják Washingtonnal, hogy Iraknak már nincs tömegpusztító fegyvere, és felajánlották az amerikai katonáknak és szakértőknek: végezzenek független kutatásokat. Az irakiak azt is felajánlották, hogy átadnak az amerikaiaknak egy Bagdadban fogva tartott férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze volt a New York-i Világkereskedelmi Központ ellen 1993-ban elkövetett pokolgépes merénylethez.
Hage március elején Londonban találkozott Richard Perle-lel, az amerikai védelempolitikai tanács akkori elnökével, aki azt mondta: a maga részéről kész lett volna találkozni az irakiakkal, de a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) végső soron eltanácsolta ettől. A találkozót a CIA engedélyezte volna Perle-nek, de jelezte: nem kívánja igénybe venni ezt a csatornát.
A Reuters brit hírügynökség szerint amerikai tisztségviselők igyekeztek csökkenteni az irakiak háború előtti végső erőfeszítésének jelentőségét, mondván: ez csupán egy volt a sok közül.
MTI - fidesz.hu