Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szemetes vándorhelyszín

Nem sikerül helyet találni a Pest megyei regionális hulladéklerakónak, az állam már az ötödik tervbe vett helyszínről távozik megszégyenülten. Elkezdődött a sikongatás: ha nem lesz év végéig helyszín, elvész az a 3,3 milliárd forint, amit az EU adna arra, hogy 99 - pechünkre a hidak nélküli Duna két oldalán fekvő - település irgalmatlan mennyiségű szemetét elássák.


Dátum: 2003-11-06 09:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:59.552960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Modern technológiával, nyilván, de nem Szentendre határába persze, és a telepet a gazdag Telkibe se lehet tenni a magánkórház mellé, mert ott nem mutatna jól. Ellenben az eddig kinézett helyszínek - Püspökszilágy, Sződ, Kosd és Kartal - sokkal jobban megfeleltek volna, csak éppen a nép még ezeken a viszonylag kevés lakóparkkal rendelkező helyekről is odább terelte a "Szemétért utat, járdát, boldogságot" elnevezésű projektet.

Legutóbb a kartaliak mutattak fityiszt a központi hatalomnak. Mi tagadás, meg lehet érteni a kartaliakat, előtte pedig meg lehetett érteni a püspökszilágyiakat, a sződieket, a kosdiakat is. A szemetesek végül kikötöttek a Nógrád megyei Keszegen - mondhatom, amikor ezt meghallottam, hátrahőköltem, mert itt terem a világ legjobb málnája, ezt bizonyíthatom, nem kell hozzá medve. Novemberben megszavaztatják az ittenieket.

A fő gond, hogy 99 település kommunális hulladékáról van szó (másfél millió köbméter húsz hosszú év alatt), de a Pest megyei regionális szeméttársulásba, amibe újszerű módon a Nógrád megyei Keszeget is bevették, eddig csak 33 várost és falut lehetett összeterelni. A hiányzók egyesek szerint éppen azért hezitálnak, mert a társulásba lépve kötelezettségeik lennének - ilyen volna a regionális szeméttelep helyszínének kijelölése is. A hírek szerint a hatodik kinézett település Püspökhatvan lenne, s meglepő módon több önkéntes jelentkező akadt, de a kormány egyre türelmetlenebb. Érvelni viszont eddig nem sikerült úgy, hogy azok súlya alatt megváltozott volna eddig a helyi akarat.

Rebesgetik különben, hogy hamarosan megszületik egy új jogszabály - a közhasznúsági törvény -, amellyel a központi hatalom meggátolhatja a regionális tiltakozások és a kis helyi vonakodások elszaporodását. Mert most már sok a szeméttelep, az árvízi tározó meg az autópálya-nyomvonal ellen ágáló helyi demokrata. És a király ott áll a nagy zsák pénzével, de nem megy vele semmire. Még az is előfordul, hogy elzavarják a "pesti" embert, mint az a szemétlerakó körüli falufórumokon nemegyszer megtörtént. Amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy a hajdan keményléptű, s a rendszerváltozás előtt Bicskén például eocénprogramot szorgalmazó, ma viszont kissé bávatagnak tűnő állam - miközben az EU-ba trappol - csak szájalt a "polgárbarát" együttműködés fontosságáról.

A jelek szerint változatlanul nem tud saját polgáraival alkudni és egyeztetni.

Rab László - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek