Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fél évig Prágában élt egy al-Kaida tag

Mintegy fél évig Csehországban élt és tevékenykedett az al-Kaida terrorista szervezet egy tagja - írja csütörtöki kiadásában a Mladá Fronta Dnes című prágai lap.


Dátum: 2003-11-06 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16918
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:01.988294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az illető egy pénzváltóban dolgozott - mondta a lapnak Frantisek Bublan, a cseh hírszerzés igazgatója. Bublan megerősítette azokat a német hírszerzéstől származó információkat, amelyek a héten Düsseldorfban hangzottak el egy 27 éves jordániai terrorista elleni perben. A férfi beismerte, hogy zsidó célpontok ellen tervezett merényleteket Berlinben és Düsseldorfban.

"Itt volt, pénzt keresett, majd továbbállt. Ezek az emberek így vándorolnak egész Európában. Pénzt keresnek megélhetésükhöz, majd máshová irányítják őket" - magyarázta a helyzetet Bublan. Semmiféle részletet, konkrétumot nem közölt. Megjegyezte, hogy a hírszerzés megpróbál részletesebb információkat szerezni az illetőről, valamint csehországi tevékenységéről.

Az újság szerint mind a düsseldorfi vádlott, mind a korábban Prágában dolgozó arab férfi konkrétan a Tauhid terrorista szervezet tagjai voltak, amely szorosan kapcsolódik a sokkal ismertebb al-Kaida hálózatához.

"A Biztonsági Információs Szolgálatnak nincs tudomása nemzetközi terrorista szervezetek csehországi tevékenységéről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem bujkálhatna az országban időnként egy-egy terrorista" - nyilatkozta Jan Subr, a titkosszolgálatok szóvivője. Leszögezte, hogy a hír következtében nincs szükség újabb biztonsági intézkedésekre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek