Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP kötelezettséget vállalt a tandíj emelésére

A Fidesz egyértelmű választ vár az MSZP-től arra, hogy tervezik-e hatalomra kerülésük esetén a lakossági földgáz-árak drasztikus emelését, illetve a Mol és a Richter Gedeon Rt.-ben még meglévő 25 százalékos állami részesedés értékesítését.


Dátum: 2002-04-11 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:48.337624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pokorni Zoltán pártelnök a Fidesz csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: 1998 márciusában az előző kabinet aláírt egy szerződést a Világbankkal, amelyben kötelezettséget vállalt arra, hogy a tandíjat egy átlagos munkáscsalád jövedelmének egy-, másfélszeresére emeli.

A kőbányai büntetés-végrehajtási intézetben született elsőfordulós szavazatokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva Áder János, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz alelnöke közölte, hogy a voksokat mozgóurnába helyezték, de nem öntötték össze a többivel, hanem külön számolták meg, és ezt a szavazóköri pártdelegáltak közül senki sem ellenezte.

Pokorni Zoltán azt mondta: amikor Kovács László, az MSZP elnöke háborús hangulatról, szabad rablásról beszél, kísérti Grósz Károly egykori pártfőtitkárt, aki 1988-89-ben fehérterrorral riogatott.

A Fidesz elnöke hangsúlyozta, hogy a világbanki megállapodást 1998-ban a kormány felhatalmazására Medgyessy Péter akkori pénzügyminiszter és Magyar Bálint, az előző kabinet oktatási minisztere írta alá. A megállapodás szerint - mint elhangzott - az aláírók, vállalva a világbanki feltételeket, a felsőoktatási hallgatói létszámot be akarták fagyasztani az 1996-os szinten, és 30 százalékos oktatói létszámcsökkentést is terveztek.

A politikus az MSZP és az SZDSZ programját idézve elmondta: a szocialisták a tandíjak elviselhetőségéhez tandíjhitel bevezetéséről értekeznek, a szabad demokraták pedig elengedhetetlennek tartják, hogy a hallgatók hozzájáruljanak a képzési költségekhez.

Áder János feltette a kérdést: ha a szocialisták mégsem kívánják drasztikusan emelni a gázárakat, akkor miért nyilatkoznak és nyilatkoztak különböző sajtóorgánumoknak ezzel ellentétesen. Emlékezetett arra, hogy Bokros Lajos pénzügyminisztersége idején a lakossági földgáz ára egyszerre 51 százalékkal emelkedett.

Kérdésre válaszolva Áder János megismételte, hogy a kőbányai büntetés-végrehajtási intézet lakói közül az első fordulóban huszonnégyen voksoltak a Fidesz-MDF jelöltjére és négyszázhatvanhatan az MSZP jelöltjére. A politikus szerint a kőbányai szavazókör minden delegáltja tudhatott a börtönben született voksolási arányokról.

Mint mondta, nem sértette meg a választások titkosságát azzal, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben született szavazati arányokról beszélt, mert minden szavazóköri adat nyilvános, azt mindenki megkaphatja, mindenki láthatja.

Kapcsolódó elemek