Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Michael Howard a brit konzervatívok vezére

Csütörtök dél óta a kelet-európai származású Michael Howard a brit Konzervatív Párt vezére és miniszterelnök-jelöltje, miután az akkor lejárt határidőig senki más nem jelentette be igényét a posztra.


Dátum: 2003-11-06 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:09.283095, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 62 éves politikus, aki John Major 1997-ben megbukott konzervatív kormányában belügyminiszter, az eddigi tory árnyékkormányban pénzügyminiszter-jelölt volt, gyakorlatilag automatikusan - a tory pártzsargonnal élve "koronázással" - lett a legnagyobb ellenzéki párt frontembere A pártszabályzat szerint ugyanis ha a megadott időig nincs hivatalosan jelentkező rivális, az egyetlen jelöltet minden további eljárás nélkül vezérnek és miniszterelnök-jelöltnek kell tekinteni.

Howard pajzsra emelésének előzményeként a párt alsóházi frakciója a múlt szerdán - többhavi szervezkedés után - többségi szavazással kidobta addigi miniszterelnök-jelöltjét, Iain Duncan Smitht, aki a Munkáspárttól 2001-ben elszenvedett újabb, súlyos választási vereség óta vezette a pártot.

A Duncan Smith ellen csatasorba állók fő érve az volt, hogy az észrevehetetlennek tartott stílusú vezér jó eséllyel az egymás utáni harmadik súlyos választási vereségbe vinné bele a pártot.

Iain Duncan Smith az első olyan pártvezér és miniszterelnök-jelölt a modern brit politikatörténetben, akinek nem adatott meg, hogy választási csatát vívjon meg pártja élén, mert már előbb eltávolította őt saját hátországa.

Michael Howarddal a brit konzervatívok erősen EU-bíráló, az eurót mereven elvető jobbszárnyának éles szavú vezéregyénisége került a toryk élére. Howard mindazonáltal még a múlt héten, amikor bejelentette, hogy indul a posztért, azt mondta, hogy "középről" akarja vezetni a pártot.

Howard még a vezéri posztra formált igényének hivatalossá tétele előtt hosszas tárgyalást folytatott a konzervatívok EU- és európárti balszárnyának rendkívüli tekintélyű vezérével, Kenneth Clarke-kal. Ennek a megbeszélésnek a tartalma azóta sem ismert, de londoni politikai megfigyelők szerint valamilyen kompromisszum formálódhatott a két politikus között uniós és euróügyekben, elkerülendő a pártot e kérdésekben korábban végzetesen megosztó frakcióvillongásokat.

Clarke, az egyetlen lehetséges és valamennyire is esélyes rivális a Howarddal folytatott tárgyalás után bejelentette, hogy nem indul a pártvezéri posztért.

A nagy brit fogadóirodákban már a múlt hét elején, még Duncan Smith leváltása előtt, a minimális pénzt hozó 2:1 eséllyel lehetett megjátszani, hogy ezen a héten Howard lesz az új vezér.

Howard személyében - ha megnyeri a következő parlamenti választásokat - az első, vallását tartó zsidó miniszterelnöke lehet Nagy-Britanniának 2005-től (a viktoriánus időkben tevékenykedő Disraeli kikeresztelkedett).

A politikus szülei még a II. világháború előtt vándoroltak ki Erdélyből, és Walesben telepedtek le, ahol 1941-ben Michael Howard született. A család hátramaradt tagjainak zöme elpusztult a kelet-európai holokausztban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek