Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány, ha figyelembe venné a Műsorszolgáltatási Alap iránymutatását

A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma nem ért egyet az Országgyűlésnek a közszolgálati műsorszolgáltatók ez évi költségvetési juttatási gyakorlatával. Ez a gyakorlat hátrányosan érinti az Állami Számvevőszék szerint is jól gazdálkodó Magyar Rádiót.


Dátum: 2003-11-06 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:14.126336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közalapítvány kuratóriuma kéri az Országgyűlés kulturális bizottságát, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók mindenkori költségvetési juttatásai esetében a Műsorszolgáltatási Alapban meghatározott (28 százalék) mértékben részesítse a Magyar Rádiót.

A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma - figyelemmel a Magyar Rádió Rt. elnökének, a KH 5/2003. (03. 27.) számú határozatban megfogalmazott kérdésekre adott válaszaira, valamint a Stratégiai és Informatikai fejlesztések munkacsoport ezzel kapcsolatos véleményére - továbbá úgy határozott, hogy felkéri a Magyar Rádió Rt. elnökét, hogy a következő kuratóriumi ülésre készítsen előterjesztést a Magyar Rádió Rt.-nek a 2004-es költségvetési évben várható pénzügyi-gazdasági helyzetéről, lehetőségeiről és a szükségesnek tartott intézkedésekről.

A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma áttekintette és tudomásul vette az Országos Rádió és Televízió Testületnek a Magyar Rádió Rt. műsorszolgáltatási jogosultságai érvényességi idejének meghosszabbítása tárgyában hozott döntését. A frekvenciagazdálkodás jövőbeni kialakítása kapcsán a kuratórium felkéri a Magyar Rádió Rt. elnökét, hogy 2004. január 31-ig készítse el a Magyar Rádió regionális adóinak működési és sugárzási koncepcióját, figyelemmel arra a tényre, hogy 2006. júniusában megszűnik az úgynevezett keleti normás (OIRT URH) sávon történő sugárzás lehetősége.

Budapest, 2003. november 6.

Szadai Károly

kuratórium elnöke

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek