Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miniszterelnöki ultimátum

A kormányfő nemrégiben határozottan közölte Németh Imrével, leváltja az FVM éléről, amennyiben a csatlakozástól számítva a mezőgazdasági termelők nem tudnak hozzájutni az uniós támogatáshoz. A szakértők nem támasztják alá a miniszter optimizmusát a "kifizetőügynökség" időben való felállítása kapcsán.


Dátum: 2003-11-07 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16963
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:16.475273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha nem sikerül kiépíteni az uniós agrártámogatások igénybevételéhez szükséges agrárintézményi hátteret jövő év májusáig, azaz a csatlakozásig, akkor Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek távoznia kell - tudta meg a Világgazdaság. A lap úgy értesült, hogy az agrártárca első emberével ezt Medgyessy Péter miniszterelnök egy-két héttel ezelőtt határozottan közölte. Egyes információk szerint Németh Imre akkor is úgy nyilatkozott, hogy teljesíthető az elvárás. A miniszter egyébként eddig is mindig hasonlóképpen szólt a témáról, annak ellenére, hogy a szakértők nem támasztják alá optimizmusát.

A kifizetőügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), illetve a támogatások felhasználásához és kontrollálásához szükséges integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer felállításához és akkreditálásához 12-19 hónapra van szükség. Tény, hogy a hivatal alapító okiratát csupán ez év július 1-jén adta ki a mezőgazdasági tárca.

Azt a miniszterelnök is elismeri, hogy több kormány mulasztása eredményezte a késlekedést, nem feltétlenül a jelenlegi vezetés hibája, ám szakértők elismerik, hogy a kormányváltás óta is jelentősek a hiányosságok. Az is tény, hogy Mészáros Gyula közigazgatási államtitkárnak többek között ezért kellett távoznia ez év őszén az FVM-től. Így, ha nem épül ki a rendszer, s a mezőgazdasági termelők nem tudnak hozzájutni az uniós támogatásokhoz, a "bűnbak" egyértelműen Németh Imre lesz.

(HL-TE) - Világgazdaság

Kapcsolódó elemek