Kevesebb Phaeton eladásával számol a Volkswagen
A Volkswagen, a legnagyobb európai autógyártó csökkentette luxusmodellje, a Phaeton értékesítésével szemben támasztott elvárásait.
Dátum: 2003-11-07 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:17.424759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eszerint 2004-ben az Egyesült Államokban 3000-3500 hosszú karosszériájú modell eladását várják, ami mintegy harmada a tavalyi németországi piaci bevezetéskor az amerikai eladásokra - a média által - becsült darabszámnak. A Volkswagen a tízezer körüli becsléseket egyszer sem kommentálta. A Volkswagen eredetileg húszezer körüli eladási számot tervezett, aminek "úgy a fele" esik majd az amerikai piacra. A VW legújabb becslésében 15 ezres eladási számot valószínűsít.
A Volkswagen az értékesítések viszonylag alacsony száma ellenére sem tartja a Phaetont kudarcnak. A legfelsőbb kategória meghódítása több éves folyamatnak tekintendő. A Volkswagen bevételei a Golf és a Passat értékesítésére támaszkodnak, a Phaeton ebből a szempontból csak a modellpaletta szélesítését szolgálja. A Phaeton egyes stíluselemei, sőt alkatrészei viszont már meg is találták az utat a Golf és a Touareg modellek felé, amelyekben alkalmazták is azokat.
A Phaeton a felső kategóriában honos BMW és a Mercedes által dobott kesztyűt veszi fel. Értékesítéseiben azonban jelenleg messze elmarad mindkét típus mögött. Az első kilenc hónapban Németországban 2342 Phaeton, 8024 Mercedes S-osztály és 5741 BMW 7-es széria került forgalomba.
Az Egyesült Államokban most kezdődik a Phaeton piaci bevezetése. Az átlagosan 56 ezer eurós eladási ár mintegy 20 ezer euróval alacsonyabb a németországinál.
MTI - fidesz.hu