Takarékossá váltak az olaszok az euró bevezetésével
Az olasz emberek, akik mindig is kitartottak a maguk kis sarki fűszerese mellett, most az euró bevezetésével egyre inkább felfedezik a hipermarketeket és diszkont áruházakat a fogyasztók örök parancsolatát: "vedd olcsóbban" jelszót követve.
Dátum: 2003-11-07 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:18.073796, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hipermarketek és bevásárlóközpontok forgalma Olaszországban is jelentősen felszökött. Miközben a kiskereskedők szakmai szövetsége, a Confcommercio már-már recesszióról beszél, az összesen 2,3 millió négyzetméter alapterületű 459 hipermarket és az olasz csizma mintegy 3100 diszkontja kicsattanó egészségnek örvend. Összes eladásaik értéke idén január és augusztus között 5,1 illetve 5,4 százalékkal nőtt 2002. első nyolc hónapjához képest - közölte az olasz nemzeti statisztikai hivatal. Ehhez képest a kis boltok forgalma csak sovány 0,4 százalékos növekedést mutatott. A fogyasztók és a szakszervezetek mindebben újabb bizonyítékát látják a vásárlóerő erodálódásának, miközben az olaszországi infláció magasabb az európai átlagnál. Az olasz statisztikai hivatal szeptemberre 2,8 százalékos inflációt mutatott ki, míg az Európai Unióban az inflációs ráta átlagosan 2,1 százalék volt. A olasz fogyasztói szövetségek azonban 8 százalékos tényleges inflációról beszélnek.
- Az emberek akkor jönnek hozzánk, amikor a válság szele megcsapja a gazdaságot - erősítette meg Nazzareno Tomassini az 1265 kereskedelmi egységet (főként hiper- és szupermarketeket) és 188 diszkontot üzemeltető Coop Italie lánc gazdasági elemzésekért felelős vezetője. Az egységes pénz bevezetése csak súlyosbította azt a kereskedelemben már elkezdődött változást, amely a hagyományos fűszeresek háttérbe szorulását hozta a kiskereskedelem modernebb formáival szemben - árnyalta a képet az AFP francia hírügynökségnek Tomassini. Az olasz szakember szerint kettős jelenségről van szó: egy gazdaságiról és egy lélektaniról, mégpedig az eddigi alacsonyabb inflációnak egy arányaiban magasabb felé való eltolódásával összefüggésben. Mindenki tapasztalhatta például, hogy egy doboz korábban 3000 lírás (1,5 euró) tőkehalfilé ára a fűszeresnél ma 3 euró. Ez minden képzeletet felülmúl. Van, akinek kevés a pénze, van aki egyszerűen csak nem akar kétszer annyit fizetni a termékekért, mint az euró bevezetése előtt, ezért máshol olcsóbban próbálja beszerezni a szükséges dolgokat. Az olasz sajtó naponta foglalkozik avval, hogy a családok miként próbálnak olcsóbban hozzájutni az egyes cikkekhez. Az Il Sore 24 Ore című, a munkaadókhoz közelálló gazdasági napilap a napokban például egy felmérést ismertetett, amely szerint az olaszok kevesebbet járnak fogorvoshoz, mint korábban. 2002-ben 31 százalékuk vette igénybe a fogorvost, szemben az 1999-es 34 százalékos aránnyal, ami a legalacsonyabb arány Európában. Az euró bevezetése előtt a legjobb minőségű termékeket vettem meg például a tésztafélékből. Most a diszkont áron kínált tésztát veszem meg, amely jóval olcsóbb - mondta Isabel Matteuzzi, egy kétgyermekes elvált asszony Rómában. - A közelünkben két fűszeres is bezárt már. Egyrészt sajnálom, mert sokkal barátságosabb volt ott vásárolni, receptötleteket is kaptunk, a zöldséget is megtisztították a vásárlóknak, viszont drágábbak voltak. Az euró jól kimutatható áremelkedést okozott anélkül, hogy ehhez hozzáigazították volna a fizetéseket, ezért az emberek most jobban odafigyelnek arra, hogy mit és főként mennyiért vesznek meg - mondta az AFP-nek Paola Oliviera, a RAI1 közszolgálati tv Occhio alla spesa (Figyeld az árakat) című adásának műsorvezetője. Régebben a diszkontokat az olaszok csak WC-papírért, háztartási szerekért és hasonlókért keresték fel, élelmiszert véletlenül sem vettek ott, mert finnyásak és szeretik a jót. A márkás termékek pedig a minőség szinonimái voltak. Ma azonban, miután az előítéletek is csökkentek a diszkont termékekkel szemben, és a pénztárca is laposabb, már nem húzzák az orrukat, ha a bolt kevésbé szép - érvelt Oliviera.
MTI - fidesz.hu