Lezuhant egy amerikai helikopter Irakban
Legkevesebb négy amerikai katona vesztette életét és két másik sebesült, amikor az iraki Tikrítnél - Szaddám Huszein volt iraki elnök szülővárosánál - lezuhant pénteken egy Black Hawk típusú amerikai katonai helikopter, de az is lehet, hogy a legénység mind a hat tagja szörnyethalt.
Dátum: 2003-11-07 10:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:18.718908, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bagdadi amerikai katonai parancsnokság 4 halottról számolt be, egy helyszínen lévő, névtelenséget kérő amerikai katonatiszt azonban azt közölte az AP hírügynökséggel, hogy a legénység mind a 6 tagja életét vesztette a szerencsétlenségben. Amerikai forrásból ugyancsak az AP-nek azt mondták, hogy a közelben, a Tigris folyónál lövésváltás zajlott le abban az időben, és közvetlenül a helikopter lezuhanását két hangos robaj előzte meg, majd a tragédia helyszínéről füstcsíkok szálltak fel. Május elseje óta ezen kívül már három helikoptert lőttek le Irakban.
MTI - fidesz.hu