Lebontják a berlini Köztársasági palotát
Lebontják a Berlin szívében álló Köztársasági palotát, az egykori NDK egyik legfontosabb építményét - adták hírül a német lapok. Az újságok a Bundestag kulturális és költségvetési bizottságának csütörtöki döntésére hivatkoznak.
Dátum: 2003-11-07 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:19.064452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennek értelmében a szebb napokat látott építmény helyén zöldterületet alakítanak ki. A Hohenzollern-család kastélyát - amely 1950-ben történt felrobbantásáig a Köztársasági palota helyén állt - pénzhiány miatt egyelőre nem kezdik el újjáépíteni. A porosz királyi, illetve német császári ház kastélyát a II. világháborúban súlyos károk érték, de szakemberek szerint ennek ellenére megmenthető lett volna. A keletnémet vezetés azonban öt évvel a háború vége után felrobbantatta az épület maradványait. A Köztársasági palota a 70-es évek első felében épült Heinz Graffunder építész tervei szerint. A 485 millió keleti márkába került épületet a fényűzőnek számító megoldások miatt (a kávébarna üvegborítást Belgiumból importálták, az előcsarnokban több ezer lámpa ontotta a fényt) Palazzo Prozzónak (hivalkodó palotának) nevezte a főváros lakossága. A Köztársasági palota az NDK egyik jelképének számított: ott ülésezett a keletnémet parlament (a Népi Kamara), rendeztek benne pártkongresszusokat, s kulturális rendezvényeknek is helyet adott. 1991-ben bezárták, mert azbesztszennyeződést mutattak ki belsejében. Az azbeszttől időközben megszabadították a palotát, amely azóta torzóként áll a német főváros központjában. A parlamenti bizottságok úgy határoztak, hogy "haladéktalanul" hozzá kell kezdeni a Köztársasági palota lebontásának megtervezéséhez. A bontás valószínűleg a jövő évben kezdődik.
MTI - fidesz.hu