Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Különleges amerikai kommandó

Különleges amerikai kommandót hoztak létre azzal a feladattal, hogy Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnökre, Oszama bin Laden al-Kaida vezérre és más, kiemelten veszélyesnek tartott terroristákra vadásszon - jelentette pénteken a The New York Times.


Dátum: 2003-11-07 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:19.381011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Pentagonra és katonai tisztségviselőkre hivatkozó cikkében a lap azt írja, hogy a Task Force 121 nevű szuperkommandót a közel-keleti ügyekben illetékes amerikai főparancsnok hívta életre. A tervek szerint a különleges műveletek végrehajtására hivatott elitegység az eddiginél gyorsabban reagál majd a különféle terrorista "nagyvadakról" beérkező hírszerzési információkra, mégpedig ott, ahol hagyományos fegyverzetű amerikai katonai erők tevékenykednek, tehát Irakban és Afganisztánban. Katonai tisztségviselők szerint új formáció szélesebb körű, regionális akcióterv alapján tevékenykedik, és mint ilyen, a Pentagon által meghatározott legtitkosabb feladatokat látja el.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek