Berezovszkij: Putyin olyan, mint Sztálin
Sztálinhoz hasonlította és hivatásos hazudozónak minősítette Vlagyimir Putyin orosz elnököt Borisz Berezovszkij, a Nagy-Britanniába emigrált orosz nagyvállalkozó. Mint a Le Soir című belga lap pénteki számában elmondta, őt Putyin Sztálinra emlékezteti, azzal a különbséggel, hogy az előbbinek nincs annyi sütnivalója, mint a néhai diktátornak.
Dátum: 2003-11-07 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16985
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:23.392693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Berezovszkij a nemrégiben őrizetbe vett Yukos-vezetőhöz, Mihail Hodorkovszkijhoz hasonlóan az orosz gazdasági élet egyik főszereplője volt, ráadásul politikai ambíciókkal. Ám ő - Hodorkovszkijtól eltérően - az ellene indított perek elől külföldre szökött. Moszkva hiába kérte a kiadatását, a britek ehelyett politikai menedékjogot adtak neki.
Az interjúban úgy vélte: Hodorkovszkij letartóztatása, illetve a Yukos olajcég elleni akció egy új, tekintélyuralmi berendezkedés megteremtésének következő lépcsőfoka Oroszországban. Putyin ugyanis le akarja rombolni a demokratikus rendszer alapjait, amelyek még a kilencvenes években, Borisz Jelcin elnöksége alatt jöttek létre. Először megszerezte és teljesen a saját kezében összpontosította a politikai hatalmat, azután lerombolta a független orosz tömegtájékoztatást, hogy helyette egy, a szovjet időkre emlékeztető médiát hozzon létre, s végül szeretné átvenni az ellenőrzést a pénz, a gazdasági szféra fölött is. Ebbe illeszkedik a Yukos elleni támadás is.
Berezovszkij szerint e lépésnek lesznek gazdasági következményei, hiszen elrettentheti a külföldi beruházókat, s immár számos orosz nagyvállalkozó is tőkéjének külföldre menekítésére készül. "Ami számomra még súlyosabbnak tűnik, azok e lépés politikai kihatásai... Ha börtönbe lehet vetni a leghatalmasabb cég vezetőjét, azt, aki a legátláthatóbb struktúrájú vállalatot hozta létre Oroszországban, akkor ez tényleg bárkivel megeshet" - mondta.
Az orosz milliárdos szerint Putyin (pontosabban az őt támogató kormánypárt) el fogja veszíteni a decemberi parlamenti választásokat, hiába mutatnak bármit a meghamisított felmérések. Azon sem lepődne meg, ha az orosz elnök eleve törölné a decemberi voksolást - Putyin ugyanis nyugtalan, s erre meg is van minden oka, "mert tudja, hogy az orosz nép nem támogatja őt".
Kérdésre válaszolva Berezovszkij közölte, hogy külföldre szökése óta többször is megpróbálták megölni őt, s az akciókra Moszkvából érkezett a megbízás. Ezt - mint mondta - a brit rendőrség, a Scotland Yard is megerősítette.
MTI - fidesz.hu