A kettős állampolgárság a vajdasági magyar polgárok jogos igénye
A vajdasági magyarok már nem kérik, hanem követelik a kettős állampolgárságot, mert az igényük jogos - szögezte le pénteken Kasza József.
Dátum: 2003-11-07 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16986
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:23.718238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke Böröcz József, a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom és Ricz György, a Kereszténydemokrata Európa-mozgalom elnökének társaságában tartott Szabadkán sajtótájékoztatót, amelyen megerősítette azt a korábbi információt, miszerint a délvidéki magyar pártok együtt közel ötvenezer támogató aláírást gyűjtöttek össze a kettős állampolgárság odaítéléséért. A VMSZ egy hónap alatt közel harmincezer aláírást gyűjtött össze.
- Hiszek abban, hogy az anyaország végérvényesen felfogja: a kettős állampolgárság igénye nem a vajdasági pártok, hanem a vajdasági magyar polgárok igénye - mondta Kasza.
- Ha egész Európában más nemzeteknek megadatott a jog a kettős állampolgárságra, akkor a vajdasági magyarok igényét sem kérdőjelezheti meg senki, legkevésbé Magyarország, amely jóvoltából veszítettük el az állampolgárságunkat az I. és a II. világháború eseményei miatt - szögezte le.
A legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke azzal érvelt, hogy "nem a vajdasági magyarok okozták a világháborút és sorakoztak fel rossz oldalra", ezért nem lehet azt mondani, hogy saját hibájukból veszítették el magyar állampolgárságukat. Szerinte a délvidéki magyarok e történelmi igazságtalanság kiigazítást követelik.
Kasza közölte: sajnálatos, hogy nincs kellő politikai akarat a magyarországi parlamenti pártokban a kettős állampolgárság kérdésének rendezésére. Úgy vélte, az MDF javaslatának elfogadása megkönnyíthette volna a rendezést, de az elutasítás sem akasztja meg a folyamatot, a magyar külügyminisztérium, illetve a délvidéki magyar pártok november folyamán folytatják szakértői tárgyalásaikat.
Mindhárom pártelnök élesen bírálta az aláírásgyűjtés kezdeményezőjét, a Vajdasági Magyar Demokrata Pártot, amiért a többi párttól külön, már szerdán a nyilvánosság elé tárta az aláírásgyűjtés eredményeit, noha az volt a megállapodás, hogy "közös ügyként" kezelik a kérdést. Kasza azt is felrótta Ágoston Andrásnak, hogy VMDP Szabadkán koalícióra lépett két ellenzéki párttal, és az interneten közzétette a budapesti szakértői tárgyalásokról készült jelentést.
MTI - fidesz.hu