Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az al-Kaida második frontot nyitott?

Tálib fegyveresek megtámadtak és leromboltak egy kormányhivatalt pénteken Afganisztán Zábul tartományában. Heves harc bontakozott ki az épülethez érkező kormányerők és a mintegy száz tálib támadó között. A tűzpárbaj a helyi idő szerint hajnali órákban kezdődött, és kora délután még javában tartott.


Dátum: 2003-11-07 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:30.807878, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy helyi kormánytisztviselő azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy a kormányerők végeztek kilenc támadóval. Saját veszteségeket nem említett.

A tálibok kormányát amerikai katonai akció döntötte meg 2001 végén. Maradványerőik azonban folytatják a fegyveres harcot az amerikai győzelem után beiktatott kormány erői ellen Afganisztán keleti és déli részén.

Sőt, egy tálib parancsnok azt mondta a Reutersnek, hogy

nemrégiben több millió dollárt sikerült összegyűjteniük adományokból az amerikaiak elleni "szent háborúra", tehát fegyveres tevékenységük élénkülése várható. Szavai szerint több évre biztosították ezzel a fegyveres harc folytatásának anyagi alapját.

Független forrásból nem erősítették meg ezt az állítást, és a névtelenül nyilatkozó tálib parancsnok nem mondta meg, honnan kapták az állítólagos adományokat.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet is fokozza katonai tevékenységét Afganisztán keleti részén. Ezt állította pénteki nyilatkozatában Ali Ahmed Dzsalali afgán belügyminiszter. Véleménye szerint az al-Kaida ezzel "második frontot" nyitott az amerikaiak elleni harcában. Azért élénkítette működését az afgán-pakisztáni határ térségében, hogy megossza az amerikaiak figyelmét Afganisztán és Irak között - mondta a belügyminiszter a Reuters hírügynökségnek adott pénteki nyilatkozatában.

Kijelentette: nemzetközi erők harcolnak az al-Kaida alakulataiban afgán területen. Az utóbbi hetek harcaiban megölt al-Kaida tagokról kiderítették az afgán hatóságok, hogy arabokról, csecsenekről, pakisztániakról van szó.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek