Amerikai rakétákat vásárol Románia
Patrio (Hazafi) rakétákért lobbiznak a román hatóságok a legnagyobb amerikai rakétagyártó vállalatnál. Az amerikai cégóriás romániai képviselőjének nyilatkozata szerint folynak már a tárgyalások a Raytheon nevű vállalat és a védelmi minisztérium között.
Dátum: 2003-11-07 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16995
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:31.476699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Patriot mellett a vállalat ajánlatot tett még a Hawk XXI névre keresztelt középes hatótávolságú rakétákról is. A tárgyalások jelenlegi állása szerint a Patriot-Hawk XXI kombináció a legelfogadhatóbb megoldás.
A Raytheon a négy amerikai rakéta-előállító cég egyike, a tavaly a Pentagontól 7 milliárd dolláros rendelést kapott. Jelen volt a bukaresti Expomil 2003 hadtechnikai kiállításon is. Az expón bemutatkozó 58 külföldi cég mellett jelen volt a romániai Eurocopter vállalat is, továbbá a német tankokat gyártó Kraus Maffei Wegman. Nem kaptak meghívást viszont a rendezvényre az orosz és ukrán hadtechnikai eszközöket gyártó cégek.
Forrás:Jurnalul National
fidesz.hu