Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért ellensége a piac a vasárnapnak?

Miért ellensége a piac a vasárnapnak? - tette fel a kérdést Balog Zoltán, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője a Piacgazdaság és keresztyén erkölcs című konferencián pénteken Budapesten.


Dátum: 2003-11-07 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17005
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:34.900528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Válaszként rámutatott arra: a piacot totalitás, totális igény jellemzi, s ebbe "nem fér bele az istentisztelet". Az előadó megjegyezte, ha az istentiszteletet mint mentálhigiénés tréninget kínálnák fel, talán a piac is engedélyezné a vasárnap megszentelését.

A református lelkész a kétnapos tanácskozás nyitónapján utalt arra, hogy az előző kormányzati ciklusban a kormányfő tanácsadója volt, amikor hangsúlyosan felvetődött az üzletek, bevásárlóközpontok vasárnapi nyitva tartásának kérdése.

"Az előző kormány megbukott erkölcsi értelemben, hiszen nem vitte végbe azt a szükséges változtatást, ami az ünnepnap védelmét jelentette volna" - mondta.

Balog Zoltán úgy vélte, hogy a bevásárlóközpontok belsőépítészeti kiképzése olyan, mint a "pogány szentélyeké".

Felvázolta azt a jelenséget, amikor a bejáratnál a kisgyerek a "dühöngőbe", a tinédzser a multiplex moziba, az édesanya a háztartási osztályra, az édesapa a talponállóba megy, délben egy pizzériában megebédelnek, majd megállapítják: együtt töltötték a vasárnapot.

"Egy olyan társadalomban, ahol az ünnep kultúráját kiölték az emberekből, különös jelentősége van annak, hogy a teret, ami ma még szabad az emberek életében, valódi tartalmakkal töltsük ki" - hangsúlyozta.

A főosztályvezető szerint lehetőségünk van arra, hogy visszataláljunk ahhoz a "rendhez", vagy újra kialakítsuk azt, amely korábban az élet természetessé vált "menete" volt.

"Felelősségünk van Európa jövőjének alakításában, formálásában" - hangsúlyozta megnyitójában Szászfalvi László. Az MDF parlamenti képviselője, az Országgyűlés Emberi jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának elnöke szerint fel kell tennünk azt a kérdést: tíz-tizenkét évvel ezelőtt vajon ilyen gazdaságra, piacgazdaságra gondoltunk-e.

Csomós József református püspök - az áhítat során - Magyarország közelgő európai uniós csatlakozása kapcsán azt a kérdést tette fel: vajon lesz-e irántunk bizalom, illetve nekünk lesz-e bizalmunk mások iránt? Közlése szerint küldetésük a "bizalmatlanság légkörének félelmét oszlatni" az egyházon belül, a felekezeti kapcsolatokban, a kegyességi irányzatokban, sőt népek, nemzetek között.

Fontos, hogy újra megtaláljuk a barátot, a testvért, felébresszük újra az emberi kapcsolatokat - hangsúlyozta a püspök a Reformátusok a Közéletben Alapítvány, valamint a Reformáció és Közélet Társaság közös tanácskozásán, amelyet az Európai kérdések - református válaszok című konferencia-sorozat keretében rendeztek meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek