Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lakatos vállalja, amit elmondott a demecseri csalás kapcsolatban

Nem vonom vissza korábbi nyilatkozatomat - jelentette ki Lakatos Miklós, a Magyarországi Cigány Szervezetek Fórumának szabolcsi elnöke, aki tegnap közölte: tizenegy autóval szállították szavazni a romákat, s így mintegy háromszáz szavazatot szereztek a koalíciós jelöltnek, Kiss Gyulának.


Dátum: 2003-11-08 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:38.577534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügy miatt Papcsák Ferenc (Fidesz) bejelentést tett a rendőrségen, bár szerinte a hatóságnak hivatalból kellene nyomozást elrendelnie. A megyei rendőrség nem lép az ügyben.

Lakatos Miklós megerősítette: tizenegy autóval szállították a romákat Kiss Gyula MSZP-SZDSZ-jelöltre szavazni az október 19-i időközi polgármester-választáson, s előtte a kampányban is sokat dolgoztak a cigányság megnyerésén. Közölte: Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke kérte, hogy segítsenek a választáson. Cserébe az MSZP megyei vezetése helyet ígért nekik a roma munkavállalók foglalkoztatására létrehozott kht.-ban, ám az ígéret nem teljesült. Lakatos szerint a szocialisták csak ígérik a munkát a cigányságnak, de azok semmit sem látnak belőle. - A választások környékén mindig megtalálja a romákat az MSZP, de már a segítségükkel megszerzett győzelem napján megfeledkezik róluk - mondta. A cigány vezető nyilatkozata szerint a demecseri polgármester-választáson háromszáz szavazatot szállítottak Kiss Gyulának, aki így nyert Fáky Lászlónéval, a Fidesz jelöltjével szemben. Kolompár Orbán elismerte: Kiss Péter kancelláriaminiszterrel közösen kampányolt Kiss Gyula mellett, és egy nagygyűlésen arra szólította fel a résztvevőket: menjenek el szavazni. Hangsúlyozta: azt nem mondta, hogy kire.

A Fidesz szabolcsi szervezete a nyilvánosságra került információk kapcsán bejelentést tesz a rendőrségen, mert úgy vélik, a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja merült fel a demecseri időközi polgármester-választással kapcsolatban - közölte Papcsák Ferenc, a nagyobbik ellenzéki párt helyi országgyűlési képviselője. Hozzátette: a Magyar Nemzetben közöltek alapján a rendőrségnek hivatalból is eljárást kellene indítani az ügyben. Megjegyezte: reméli, a rendőrség olvas újságot - erre utal, hogy a Kaya Ibrahim-ügyben sajtóközlések nyomán kíván újra tájékozódni -, és a demecseri ügyben is hivatalból megteszi a szükséges lépéseket az igazság kiderítésére.

Fülöp Gergely, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense kijelentette: a sajtó által közölt írás alapján nincs megalapozott gyanúja annak, hogy Demecseren választási csalás történt volna. Az ügyben - mint mondta - sok az egymásnak elletmondó információ. Ha feljelentés érkezik, és ez elég indítékot szolgáltat a vizsgálat elindításához, megteszik a szükséges lépéseket - közölte a hadnagy.

Választójogi szakértők úgy vélik, az esetből egyértelműen látszik, hogy súlyos törvénysértés történt a demecseri választásokon, mivel a jogszabályok mellett az Országos Választási Bizottság számos határozata tiltja a voksolók szervezett szállítását.

Az október 19-én tartott választást Kiss Gyula 1547 szavazattal nyerte, míg ellenfelére, Fáky Lászlónéra, a Fidesz jelöltjére 1024-en voksoltak. Ezt az eredményt a megyei bíróság jogerős ítéletében megsemmisítette, és a megállapított törvénytelenségek miatt elrendelte a választás megismétlését. Időközben a fideszes jelölt visszalépett, mivel életveszélyesen megfenyegették, így biztosra vehető, hogy Kiss Gyula lesz a polgármester, hiszen a szavazólapokon egyedül az ő neve lesz feltüntetve.

Magyar Nemzet, 2003. november 8.

Kapcsolódó elemek