Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A forradalom emlékművei - Szervátiusz Tibor kiállítása

Orbán Viktor nyitotta meg csütörtökön a Vármegye Galériában Szervátiusz Tibor kolozsvári születésű szobrászművész 1956 emléke előtt tisztelgő kiállítását. A megnyitón leplezték le a művész '56-os emlékművét is, amely a kiállítás vége - december 10. - után a millenniumi emlékhelyen lel majd otthonra.


Dátum: 2003-11-08 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17019
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:39.271750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A volt miniszterelnök megnyitó beszédében többek között arról szólt, hogy a lélek lényege akkor ragadható meg, amikor ezrek és százezrek élik át ugyanazt az érzést, s arra a kérdésre, hogy milyen a magyar lélek karaktere, 1956 forradalma és szabadságharca adja meg a választ.

"Amit megtudhatunk magunkról, az itt van velünk, ebben a kiállítóteremben. Ott van a szobrokban, a kiállított művekben, a rácsok mögött maszkszerűvé torzult arcok üres tekintetében, ott van a siratóasszony fájdalmas alakjában" - fogalmazott Orbán Viktor, aki azt is elmondta: "a titok, ami 1956-ban és a róla való megemlékezések során felfedi magát, nem más, mint az, hogy a lélek - különösen a magyarok lelke - nem független a szabadságtól. A léleknek - különösen a mi lelkünknek - alkotóeleme a szabadság."

Szervátiusz Tibor sokféle anyaggal, technikával dolgozik, elsősorban mégis az ember és a természet között a legszorosabb kapcsolatot teremtő kő és fa mestereként tarthatjuk számon.

Művészeti tanulmányait a kolozsvári Ion Andrescu Képzőművészeti Akadémián végezte 1949-1955 között, igazi mestere azonban édesapja, Szervátiusz Jenő szobrászművész volt. Az anyag szeretetét, a tájhoz, a táj emberéhez, a történelmi, közösségi értékekhez való kötődést tőle örökölte, ahogyan tőle tanulta a mesterség fortélyait is, az ő művészetéből vette át és fejlesztette tovább a székely népművészet, népi faragás szobrászati elemeit, a balladaszerű előadásmódot, a gazdag erdélyi mesevilág figuráit és gondolkodásmódját.

1976 óta Budapesten él. Itthon, külföldön számos kiállításon mutatkozott be, jó néhány műve (Dózsa-szobor, Ady-fej) került közgyűjteménybe. Köztéri művei közül legismertebb az édesapjával együtt készített farkaslakai Tamási Áron-emlékmű. Nagyszabású munka az 1996-ban Budapesten, a X. kerületi Szent László téren felállított millecentenáriumi emlékmű (Magyar Oltár).

A mostani - a felesége, Szervátiusz Klára által előkészített - bemutató egyszerre mutatja meg azt, hogy a magyarság történelmének legfontosabb eseményeihez, kiemelkedő személyiségeihez vissza-visszatérő alkotó művészetében kitüntetett helyet foglal el 1956, s az, hogy az október-novemberi napok térben-időben jól behatárolható történésein keresztül is a szabadság egyetemessége, természetes emberi állapotként való megvalósításának lehetősége foglalkoztatja. Részben a gondolat egyetemessége miatt helyezték el a kiállítóterem bejáratánál a négy méter magas, hegesztett fémplasztikát, a Kolozsvári Krisztust, amely a tárlaton a Feltámadunk címet kapta.

A falakon látható archív felvételek, az élő és halott harcosok alakja, a romos pesti utca, a szétlőtt tank és a lyukas nemzeti zászló látványa adja a pontosan megrajzolt történelmi hátteret a művekhez, amelyek között terv, nagyméretű plasztika és köztéren álló mű rekonstrukciója egyaránt található. A 2,5 méter magas, hegesztett vasból készült mű, a Börtön rácsaival, szögesdrótjával, a rács mögött feltűnő, maszkszerű arcokkal a levert forradalom utáni megtorlás időszakának atmoszféráját idézi. A 301-es parcella ihletője az évtizedeken át elhanyagolt terület volt, ahol az 1989-es exhumálás előtt csak titokban emlékezhettek szeretteikre a túlélők. A korhadt, barázdált felületű, feketére égetett hármas fakereszt egyszerre idézi a történelmi helyszínt, de a történelem viharai miatt pusztuló, magányosodó magyar - benne az erdélyi, székely - temetők idő pusztította sírjeleit, s ezen túlmenően a gyász és az emlékezés örök keresztjét is.

Több emlékműtervet készített a szobrász, amelyen az Angyal István kivégzett forradalmár végrendeletében említett "rusztikus" kő előtt az imádkozó, gyászoló nő - anya, testvér, feleség, gyermek - térdeplő alakja jelenik meg, illetve a Sirató asszony párhuzamaként a megölt forradalmár bronzalakja látható. Ezeknek a terveknek egyik változata valósult meg 2001-ben Budafokon, amelynek kőtömbjét nagyméretű fotó, bronz nőalakját nagyméretű faplasztika rekonstruálja a tárlaton. Alkalmat ad-e rá az 1956-os forradalom közelgő ötvenedik évfordulója, hogy a kisméretű változatok valamelyikéből újabb köztéri Szervátiusz-mű legyen? Erre ma még aligha lehet felelni. Az azonban bizonyos, hogy a tárlat megnyitója alkalmából tovább gazdagodott a millenniumi emlékhely szoboregyüttese is, hiszen akkor avatták fel azt a kompozíciót, amelyen a hármas kőtömb legfelső részén olvasható az 1956-os évszám, s amelyen a Sirató nő térdeplő alakja jelenik meg.

P. Szabó Ernő-Haklik Norbert, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek