Az Alkotmánybíróság folytatja a kórháztörvény alkotmányosságának vizsgálatát
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén folytatja a kórháztörvény alkotmányosságának vizsgálatát. Több párt és szakmai szervezet fordult indítvánnyal a testülethez az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló törvény alkotmányellenességének megállapítását kérve.
Dátum: 2003-11-08 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:39.875288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Alkotmánybíróság teljes ülésének napirendjén szerepel Mádl Ferenc köztársasági elnök alkotmányértelmezésre irányuló indítványa is. Az államfő a törvényhozási eljárásban betöltött szerepének értelmezését kéri annak kapcsán, hogy az Országgyűlés 2003. június 23-i rendkívüli ülésén változatlan formában fogadta el a kórháztörvényt, amelyet a köztársasági elnök aznap küldött vissza megfontolásra a parlamentnek.
A testület elé kerül az az indítvány, amely szerint az alaptörvénybe ütközik a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény több rendelkezése is.
Az alkotmánybírák kedden megtárgyalják azokat az indítványokat, amelyek szerint alkotmányellenesek az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvénynek a mentelmi joggal kapcsolatos egyes rendelkezései.
Egy indítványozó a legfőbb ügyész interpellálhatóságával összefüggő jogszabályok alkotmányosságának vizsgálatát kérte.
fidesz.hu