Tudományos világfórum Budapesten
A tudósok és a politikusok egyaránt felelősek az emberiség jövőjéért és ezt a felelősséget nem oszthatják meg, illetve nem ruházhatják át egymásra - mondta Mádl Ferenc a Tudományos világfórum megnyitóján szombaton Budapesten.
Dátum: 2003-11-08 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:41.456817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A tudományos és a politikai világnak egyenlően kell osztoznia ezen a felelősségen" - hangsúlyozta a köztársasági elnök. Mint mondta: tudományos világ a környezet és az emberi természet, az igazság megismerésére törekszik.
"Ez az ösztönző erő azonban nem önmagáért való, hanem a közjót szolgálja", és ennek kell megalapoznia minden felelős politikai tevékenységet - fogalmazott a köztársasági elnök.
Kitért arra, hogy a társadalom és a tudomány viszonyában paradigma változásokat lehet megfigyelni.
Példaként említette, hogy míg a XVIII. századig a tudomány leginkább csak hobbinak számított, a XIX. században a tudományos kutatás már az ipar és a társadalom szükségleteit kezdte kielégíteni, a XX. században pedig a nagyhatalmi politika partnerévé vált.
Jelenleg az új tudományos felfedezések szinte azonnal a mindennapi élet részévé válnak - fűzte hozzá. Ezért szerinte mindazoknak közös nevezőre kell jutniuk, közös felelősséget kell vállalniuk, akik a társadalom és a tudomány közötti szakadékot áthidalásával hozzájárulnak a társadalmi fejlődéshez.
Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke azt hangsúlyozta: ebben az évszázadban a tudomány fogja formálni a világot, jobban mint eddig bármikor.
"A tudás, ... a tudományos ismeret lesz a modern társadalmak hajtóereje" - mondta Vizi E. Szilveszter.
Kiemelte: az Egyesült Államokhoz és Japánhoz hasonlóan az Európai Unió is egy tudásalapú társadalmat épít.
Vizi E. Szilveszter felhívta a figyelmet arra, hogy a nem megfelelően alkalmazott tudomány negatív következményekkel járhat. "Éppen ezért közös feladatunk mindent megtenni annak érdekében, hogy megoldásokat találjunk a társadalmi környezeti és gazdasági problémákra, amelyeket gyakran a nem megfelelően alkalmazott tudomány okoz" - mondta Vizi E. Szilveszter.
A Tudományos világfórumot első alkalommal tartják meg. A Magyar Tudományos Akadémia által rendezett tanácskozást a jövőben rendszeressé szeretnék tenni Budapesten, a davosi világgazdasági fórum mintájára. A World Science Forumon 80 országból több mint 300 tudós, köztük több Nobel-díjas is részt vesz.
MTI - fidesz.hu