Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Büntetőeljárást javasol a paksi vizsgálóbizottság fideszes elnöke

Súlyos jogsértések, munkaszervezési, tájékoztatási hiányosságok történtek, és az üzemzavarért nemcsak az erőmű, hanem a kormányzat is felelős - derül ki a paksi vizsgálóbizottság elnöke által készített jelentéstervezetből. A dokumentum - amit Koltai Tamás (Fidesz) tegnap átadott a bizottság tagjainak - azt javasolja az erőmű tulajdonosának, hogy kezdeményezzen büntetőeljárást ismeretlen tettesek ellen.


Dátum: 2003-11-08 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:41.742195, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két állandó kormánybizottság és a kormány is felelős a Paksi Atomerőmű (PA) Rt.-n kívül az erőműben létrejött súlyos üzemzavarért, mert nem ismerték fel a veszélyhelyzetet, és nem tettek intézkedéseket a helyzet kezelésére, a lakosság védelmére -állapítja meg a paksi vizsgálóbizottság elnökének jelentéstervezete.

A dokumentumból kiderül, az üzemzavar kialakulása korábbi munkaszervezési hibákra vezethető vissza. Nem megfelelő vegyszeres tisztítások történtek, a súlyos gondokat okozó tisztítótartály gyártóját nem körültekintően választották ki, nem volt megalapozott a technológia engedélyezése, nem tájékoztatták előzetesen az illetékes hatóságokat a mosótartály használatával megnövekedett kockázatról, nem történtek előzetes mérési, biztonsági intézkedések.

Ugyanakkor az üzemzavar bekövetkezése után nem volt megfelelő az esemény minősítése, emiatt késedelmet szenvedtek a hatósági intézkedések, és felemás volt a lakosság tájékoztatása. Ezeken kívül a szövegben az is szerepel, hogy az üzemzavar körülményeire, a konkrét mulasztások megállapítására a kormány, a bűnüldöző szervek és a magyar igazságszolgáltatás intézményei sem kerestek választ.

A jelentés megállapítja: a mai napig nincs kormánydöntés a pénzügyi veszteség és a felszámolás költségeinek forrására, annak ellenére, hogy a villamosenergia-ár emelésének indokai között szerepel a paksi üzemzavar. A tervezetben megfogalmazott országgyűlési határozati javaslatban többek között az szerepel, hogy az erőmű tulajdonosa kezdeményezzen büntetőeljárást ismeretlen tettesek ellen, váltsa le a PA Rt. teljes felső vezetői körét, és válasszon négypárti konszenzuson alapuló új menedzsmentet a létesítmény élére.

A bizottság ülésén meghallgatták Hetzmann Albertet, az erőmű műszaki igazgatóhelyettesét, aki elismerte, hogy a műszaki tervezéssel megbízott csoport hibákat követett el. Kiderült az is: az üzemzavar idején a műszaki vezérigazgató-helyettes irányította a létesítményt, és a vezető részt vett a gondokat okozó technológia megvásárlásának előkészítésében.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek