Európai uniós lekvárrecept
Ausztria szinte egy emberként fogja pártját egy dürnsteini vendéglősnek, aki a saját konyháján sárgabarackból főzött készítményt lekvárként hozza forgalomba, ami ellentétes az EU előírásaival. Emiatt az illetőt per fenyegeti Brüsszel részéről.
Dátum: 2003-11-09 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17043
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:46.626887, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dürnsteini vendéglős nemcsak a Neue Kronen Zeitung (Ausztria legnagyobb példányszámú bulvárlapja) és olvasói, de a politika részéről is támogatásra talált. Alsó-Ausztria tartományi elöljárója élesen bírálta az ügy kapcsán az "uniós bürokratákat", szemükre vetve, hogy mesterségesen kreált problémákkal nehezítik a polgárok életét.
"A brüsszeli urak valójában Európa főbürokratái. Inkább a földrész valódi problémáival kellene törődniük. Jobban tennék, ha békében hagynák hazánk különleges regionális termékeit" - hangoztatta Erwin Pröll néppárti politikus.
A probléma forrását egy 24 éves EU-törvény képezi. Ennek értelmében lekvárt vagy gyümölcsízt (németül Marmelade) kizárólag citrusfélékből lehet készíteni. (Gyanítható, hogy e törvény brit befolyásra született, ugyanis az angolok narancsból készült, reggelire fogyasztott lekvárját nevezik marmalade-nak.) Minden egyéb gyümölcsből készült termék csak dzsem (németül Konfitüre) néven hozható forgalomba. (Németországban és Ausztriában a hazai gyümölcsökből befőzéssel készült, ledarált készítményeket hívják Marmeladénak, míg a nem ledarált, gyümölcsdarabokat is tartalmazó ízek neve Konfitüre.)
"Több érzékenységet várok Brüsszeltől, az efféle értelmetlen dolgok ugyanis csak arra jók, hogy Európa-ellenességet szítsanak - érvelt az alsó-ausztriai politikus. - Ragaszkodom ahhoz, hogy ezután is wachaui Marmeladét vásárolhassak és fogyaszthassak."
Mint az osztrák hírügynökség megjegyezte, az ominózus törvényt annak idején egyhangúlag hagyták jóvá az uniós tagok - igaz, Dánia és Görögország egyéni névhasználatra kért (és kapott) engedélyt. A törvény módosítására 2001-ben (Ausztria ekkor már hat éve EU-tag volt) került sor, ám Bécs elmulasztotta, hogy különleges szabályozást kérjen Brüsszeltől. Pedig erre elvben lett volna lehetőség - emlékeztetett Franz Fischler, az EU (osztrák) agrárügyi
biztosa.
Jóllehet a módosított törvény idén júliusban hatályba lépett, Ausztria mind a mai napig nem szerzett neki érvényt. Ennek is köszönhető, hogy a dürnsteini vendéglős mindeddig háborítatlanul nevezhette sárgabaracklekvárját Marmeladénak - ahogyan azt évtizedek óta tette ő és felmenői.
Az idejében különleges elbírálást kérő dánok és görögök azóta is lekvárnak (Marmelade) nevezhetik a nem citrusfélékből főzött gyümölcsízeiket. Az osztrák "maflaság" következménye, hogy a Marmelade elnevezés nem került fel a 23 tipikusan osztráknak minősített kifejezés jegyzékére.
Az ominózus törvény függeléke még arra is kitér, hogy miből kell készülnie a lekvárnak, dzsemnek, gyümölcszselének és gesztenyekrémnek. Ezen kívül előírja azt is, hogy mi szerepelhet a fenti termékek csomagolásán (az üveg címkéjén), és azok milyen adalékokat tartalmazhatnak.
Mentőövet dobott az osztrákok felé az EU agrárügyi biztosa, amikor a lekvárvita "bürokráciamentes megoldására" tett javaslatot.
Franz Fischler úgy vélte: a legegyszerűb az volna, ha Bécs jogi mozgásteret biztosítana a hazai lekvárfőzőknek. Ez azzal az előnnyel is járna, hogy nem igényelné a közösségi (EU) jog módosítását.
Fischler szerint az exportra termelő osztrák lekvárkészítők nem érdekeltek a jogszabály megváltoztatásában; ők nem berzenkednek a Konfitüre elnevezés ellen, mert az megkönnyíti termékeik kivitelét.
A lehetséges kompromisszum a biztos szerint abban állhatna, ha a csomagoláskor mindkét elnevezés rákerülne a termékre. Vagyis a dürnsteini vendéglős üvegjein a Marillenmarmelade (Sárgabaracklekvár) felirat alatt ott szerepelne a Konfitüre (dzsem) szó is. Ez az ötlet már a vendéglős fejében is megfordult - írta az APA hírügynökség.
Forrás: MTI
fidesz.hu