A királyi híradó és a valóság
Annyi minden történhet egy-egy napon, hogy az esti hírműsor szerkesztőinek szelektálniuk kell, mit tudnak betenni a műsorba és mit ítélnek feledésre. A gondola.hu az MTV Híradó november 7-i adásdát szemlézte.
Dátum: 2003-11-09 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:48.441379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közszolgálati tévé nagy híradójában az alábbi hírek voltak a legfontosabbak, és ebben a sorrendben:
1. Tűz volt a budapesti Nyugati téri aluljáróban. Emberélet nem veszett oda, az anyagi kár azonban jelentős.
2. Négy fiatal halálos balesetet szenvedett hajnalban Tiszakécske határában. Megtudtuk, hogy sütőtanulók voltak, gyorshajtás volt a baleset oka, melyikük hány éves volt stb.
3. Halálra mart három rottweiler egy idős asszonyt, aki egyébként a saját gazdája volt.
Az első két hírhez hosszú saját forgatott anyag társult, a harmadik stúdióképpel ment.
Folyt még a vér, és a 13. perctől kezdve előkerültek hazai és nemzetközi közéleti események is. Az egész kb. 26 perc volt, benne önismétlésekkel (sulykolás), illetve önelőzetesekkel (jelentőségnövelés). Kiderült, hogy pótmagánvádat nyújt be a Miniszterelnöki Hivatal a tavalyelőtti Országjáró című lap miatt, és hogy a Szeged Városi Bíróság primitívnek nevezett az egyik ítélete indoklásában egy (vagy két?) roma származású férfit.
Amiről nem szólt a királyi híradó:
1. A demecseri romák beismerték, hogy 11 autóval szállították őket szavazni. Ezzel lényegében kétséget kizáróan kiderült, hogy az MSZP tudva és akarva készült a választási törvénnyel ellentétes viselkedésre Demecseren, magyarán az MSZP demokráciaellenesen működik.
2. Frits Bolkestein, az Európai Unió belső piacait felügyelő biztos felháborítónak nevezte a magyar kormány tervét a PSZÁF átalakítására. Kifejtette: ebben a helyzetben elfogadhatatlan a csendben maradás, mivel a legnagyobb aggodalomra ad okot a függetlenség jelentős csökkentése. Bolkestein hivatalos állásfoglalás megtételét is fontolgatja.
Ez utóbbi hír csapás nemcsak a kormányra, hanem az egész országra. Egyrészt mutatja, hogy mekkora zavarokat okoz az MSZP-kormány működése, másrészt hogy az EU sem tartja elfogadhatónak a kormányzat legtöbb energiát felemésztő erőlködését.
Egyúttal azt is érzékelhetjük: immár Brüsszelben is kezdik felfogni: a magyar kormány és a törvényesség között űr tátong.
Illett volna közzétenni a magyar Katolikus Egyház tiltakozását az m1 csatornán aznap délután leadott "Élesben" című műsor miatt is. A püspöki kar ugyanis figyelmeztetett: nem felel meg a valóságnak a műsor egyik kardinális üzenete: a bemutatott "Katolikus Kereszt" idősotthonnak és az azt működtető, fellelhetetlen alapítványnak semmi köze sincs a katolikus egyházhoz. Ekkora tévedés esetén egyébként a program felelős vezetőjének is illenék távoznia; ilyesmit a mai MTV-től dőreség volna várnunk, de hogy egy helyreigazítás sem fér el...
Az MTV Híradó egyet azért jól szemléltetett: a Medgyessy-kormány hatalmának alapja a lakosság huzamos és teljes félrevezetése.
Forrás: gondola.hu
fidesz.hu