Közel száz sérült a szaúdi merényletben
Többen meghaltak és közel százan megsérültek, amikor robbanás történt a szaúdi főváros külföldiek által lakott negyedében vasárnapra virradó éjszaka. A hatóságok feltételezése szerint öngyilkos merénylő hajtotta végre a robbantásos akciót. A detonáció következtében több ház összedőlt.
Dátum: 2003-11-09 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:48.743389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pusztító erejű robbantást követtek el feltételezett terroristák vasárnapra virradó éjszaka a szaúdi fővárosban egy többségében arab származású külföldiek lakta negyedben. A detonáció következtében több személy életét vesztette és sokan megsebesültek. A merénylet szombat éjfél körül történt a Rijád nyugati részén fekvő Muhajad városrészben, ahol többnyire arab nemzetiségű külföldi állampolgárok laknak, valamint néhány nyugati család.
Diplomaták elmondása szerint éjfél körül egy nagyerejű robbanás rázta meg a környéket, amit rövidesen két kisebb detonáció követett. Előzőleg állítólag fegyveresek hatoltak be a negyedbe és tűzharcba bocsátkoztak a biztonsági őrökkel. Az első robbanás erejét jól mutatja, hogy hangját egész Rijádban hallani lehetett és a helyszíntől néhány kilométerre fekvő városközpontban is megrázta az ablakokat. A detonáció következtében négy-öt ház összedőlt, néhány kigyulladt, számos épület pedig megrongálódott - jelentette a Reuters hírügynökség.
A robbanás több emberéletet követelt és sokakat megsebesített, bár az áldozatok számáról a reggeli órákig egymásnak ellentmondó adatok láttak napvilágot. Az AFP hírügynökség az egyik legfrisebb, de még nem végleges mérleg alapján öt ember - négy arab és egy indiai nemzetiségű személy - haláláról és 99 sebesüléséről számolt be. A Reutersnek nyilatkozva nyugati diplomaták 20 és 30 közé tették a halottak és 50 és 100 közöttire a sebesültek számát. Amerikai diplomaták szerint ez utóbbiak között egy amerikai állampolgár is található.A sebesültek nagy része gyermek, szüleik ugyanis a ramadán muzulmán böjti hónap idején este az utcán tartózkodtak, bevásárlást és egyéb dolgokat intéztek.
A szaúdi belügyminisztérium szóvivője terrorcselekménynek minősítette a történteket. Más szaúdi források közölték, hogy a robbantást feltehetően gépkocsiba rejtett pokolgéppel követte el egy öngyilkos merénylő. Egy szaúdi biztonsági tisztségviselő úgy vélte: az ártatlan polgári személyek elleni robbantás az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatra jellemző. "Egy egy al-Kaida-művelet" - hangoztatta.
A merénylet egy nappal azután történt, hogy az Egyesült Államok rijádi nagykövetsége pénteken bejelentette: terrortámadások veszélye miatt, biztonsági helyzetének áttekintése végett zárva tart szombaton, s hasonlóképpen bezárják az Egyesült Államok dzsiddai és dhahrani konzulátusát is. A merényletet követően a washingtoni külügyminisztérium utasította Rijádban dolgozó diplomatáit és azok családtagjait, hogy újabb utasításig ne hagyják el a szaúdi főváros diplomáciai negyedét. Májusban már elkövettek egy hármas robbantásos merényletet lakóépületek ellen Rijádban, aminek következtében 35 személy - köztük kilenc amerikai - vesztette életét.
Forrás: MTI, origo.hu
fidesz.hu