Jegybanki találkozó Bangkokban
A világ jegybanki kormányzóinak nemzetközi bangkoki találkozója, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) tanácskozása keretében vasárnap és hétfőn kerül sor a tíz legfejlettebb ipari állam jegybanki vezetőinek ülésére, amelyen a nyilvánvalóan újabb világgazdasági növekedési ciklus küszöbén a fellendüléssel kapcsolatos tennivalókat vitatják meg.
Dátum: 2003-11-09 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:49.049731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy másik fontos kérdése lesz a Tízek tanácskozásának az ázsiai valuták árfolyamának rugalmatlansága. Szeptemberben a Hetek dubaji tanácskozásukon elfogadott zárónyilatkozatukban már felszólították az ázsiai országokat - mindenekelőtt Kínát és Japánt - a rugalmasabb árfolyampolitika bevezetésére. A térség dollárhoz képest gyenge valutái ösztönzik az exportot a fejlett országok kárára.
Jean-Claude Trichet, az EKB új elnöke, aki elnököl a Tízek jegybanki kormányzóinak ülésén várhatóan hétfőn tart sajtóértekezletet, de a BIS nem ad ki külön közleményt a G10 üléssel kapcsolatban.
A Tízek csoportjában jelenleg 11 állam: Hollandia, Belgium, Svájc, Svédország valamint a Hetek, azaz az Egyesült Államok, Japán, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Franciaország és Kanada szerepel.
MTI - fidesz.hu