Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Madrid újból megnyitja bagdadi képviseletét

Spanyolország hamarosan újra megnyitja új helyszínre költözött diplomáciai képviseletét Bagdadban - jelentette be az iraki fővárosban vasárnap az ország külügyminisztere. Ana Palacio egyúttal megerősítette: hazája továbbra is támogatja Irak újjáépítését, az arab ország népét, kormányát és kormányzótanácsát.


Dátum: 2003-11-09 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:49.341790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Spanyolország a hét elején kivonta diplomatáit Irakból, tekintettel a közel-keleti országban kialakult "bonyolult helyzetre". Madrid már akkor jelezte, hogy az intézkedés átmeneti jellegű.

Iraki kollégája, Hosjar Zebari a közös sajtóértekezleten úgy vélte, hogy az ismétlődő erőszakos cselekmények késleltethetik az új iraki alkotmány kidolgozását. (Iraknak december 15-ig kell előterjesztenie az általános választásokra és az alkotmány elkészítésére vonatkozó menetrendet.)

A határidő tartható, ám az egyes lépések megvalósítása késedelmet szenvedhet, amennyiben nem sikerül gátat vetni az erőszaknak - fogalmazott az iraki külügyminiszter.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek