Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Tízek még az idén fellendülést várnak

A tíz legfejlettebb ipari állam jegybankkormányzóinak kétnapos bangkoki ülésén elnöklő Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke hétfőn sajtóértekezletén elmondta: a Tízek csoportja bizakodó, hogy a gazdasági élénkülés térbelileg, világgazdasági méretekben kiterjed, megerősödik és időben is folytatódik.


Dátum: 2003-11-10 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17076
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:56.706112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: ez áll a világ összes fő térségére. Mint mondta, az idei harmadik negyed volt az az időszak, amikor a növekedés gyorsulásának már kézzelfogható jelei voltak.

Trichet szerint jövőre világszerte gyorsul a növekedés és valószínű, hogy a 2004-es ütem átlagban jobb lesz, mint az idei. Néhány területen a növekedés 2005-ben tovább erősödik - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a Tízek érintették-e az ázsiai valuták rugalmatlan árfolyamával kapcsolatos kérdéseket, Trichet elmondta: ezt a problémakört nem tárgyalták, Ázsia vonatkozásában csak a kontinensen belüli kereskedelemről volt szó. Mint közölte, külön-külön egyes országokról általában nem tárgyalnak a jegybankok vezetői, de ezúttal érintették Kína szerepét a világgazdaságban.

A Tízek jegybankvezetőinek ülését a világ jegybankkormányzóinak nemzetközi bangkoki találkozója, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) tanácskozása keretében vasárnap és hétfőn tartották.

A Tízek csoportjában jelenleg tizenegy állam van: Hollandia, Belgium, Svájc, Svédország valamint a Hetek, azaz az Egyesült Államok, Japán, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Franciaország és Kanada.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek