Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feszültségek az amerikai-brit kapcsolatokban

Új feszültségek keletkeztek az Egyesült Államok és legszorosabb európai szövetségese, Nagy-Britannia kapcsolataiban - állítja hétfői számában a Wall Street Journal című amerikai napilap európai kiadása (WSJE).


Dátum: 2003-11-10 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:04:57.330770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az újság emlékeztet rá, hogy Nagy-Britanniában Tony Blair kormányfőnek hatalmas ellentáborral kell szembenéznie, mert országát az amerikaiak oldalán bevitte az Irak elleni háborúba. "És az Irakból folyamatosan érkező rossz hírek csak még több britet késztetnek arra, hogy megkérdőjelezze Blair döntését Szaddám Huszein iraki elnök megdöntésének támogatásáról" - írja a lap, hozzátéve, hogy Bush elnök jövő heti, háromnapos nagy-britanniai látogatása nyilván még jobban előtérbe helyezi majd ezt a témát. A Stop the War (Állítsd meg a háborút) elnevezésű koalíció százezer fős tiltakozó gyűlést tervez.

A londoni média szerint immár a két ország katonai vezetése között is nézeteltérések vannak Irak kapcsán. Nagy-Britannia jelentős erőkkel vesz részt a béketeremtésben, s állítólag a brit haderő illetékesei aggódva figyelik az események alakulását, úgy érzik, az amerikaiak nem hallgatnak rájuk eléggé. Egy brit katonai újságíró az iraki hadsereg feloszlatását említi példaként: ezt a britek ellenezték, az amerikaiak mégis megtették.

A feszültségek másik forrása a brit politika önálló kezdeményezéseiben érhető tetten. A lap itt két témát említ: az önálló európai védelmi politika kiépítését, illetve azt, hogy London Párizzsal és Berlinnel közösen lépett fel az iráni atomprogram ellenőrizhetővé tételéért. "E kezdeményezések fagyos fogadtatásra találtak Washingtonban, ahol egyesek úgy látják, mindez potenciálisan veszélyezteti az amerikai befolyást" - írja a lap.

Ami az önálló európai védelmi politika kiépítésére vonatkozó brit terveket illeti, a Wall Street Journal Europe emlékeztet rá, hogy ezt a Clinton-kormányzat támogatta, s bár kicsit visszafogottabban, de a Bush-kormányzat is ugyanezt tette. A felháborodást az váltotta ki az Atlanti-óceán túloldalán, hogy idén szeptemberben Blair egy találkozón elfogadta: az Európai Uniónak katonai téren saját tervező parancsnoksággal kell rendelkeznie. Bár a britek állítása szerint ezzel a beleegyezéssel sikerült megelőzni, hogy a franciák, a németek és még néhány ország a NATO-n és az EU-n kívül hozza létre saját védelmi struktúráját, Nicholas Burns amerikai NATO-nagykövet a múlt hónapban "a NATO-t fenyegető legkomolyabb veszélynek" nevezte a kezdeményezést és rendkívüli nagyköveti tanácskozást hívott össze.

A lap szerint az Iránnal kapcsolatos megállapodás egy újabb példa arra, hogy az európai közös politikai kezdeményezések milyen feszültségeket okozhatnak. Ezt az egyezséget (amelynek értelmében Irán lehetővé teszi atomprogramjának nemzetközi ellenőrzését, de ennek fejében a korábbinál szabadabban hozzájuthat a polgári célokat szolgáló nukleáris technológiához) a brit, a francia és a német külügyminiszter közös teheráni látogatásán hozták tető alá, s mindhárom nyugat-európai fővárosban nagy lelkendezve ünnepelték. Washington viszont igen óvatosan fogadta. "Még nem tudjuk, vajon az ilyen kezdeményezések eredménye több lesz-e puszta szavaknál" - idézi a lap John Bolton fegyverzetellenőrzési és nemzetközi biztonsági ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár minapi, éppen Londonban mondott szavait.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek