Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder János: Az Európai Bizottság utolsó figyelmeztetésben részesítette a Medgyessy-kormányt

Az Európai Bizottság a múlt héten nyilvánosságra hozta országjelentését Magyarországról, amelyben utolsó figyelmeztetésben részesítette a Medgyessy-kormányt. Ahogy az várható volt, Kovács László külügyminiszter azonnal a sajtó előtt megpróbálta bagatellizálni a kormányt ért kritikákat, és ahogyan azt más ügyekben tenni szokta, hátrafelé az Orbán-kormányra mutogatott - mondta napirend előtti felszólalásában Áder János frakcióvezető.


Dátum: 2003-11-10 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:00.979835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Áder János arra kérte Kovács Lászlót, hogy ne mutogasson gyáván az előző kormányra, hanem vállalja Medgyessy Péterrel együtt a felelősséget.

- Ez a jelentés nem szól semmi másról, mint a Medgyessy-kormány vállalásairól és azok teljesítéséről, hívta fel a figyelmet a Fidesz-frakció vezetője.

Kovács László az MTI tudósítása szerint azt mondta, hogy az országjelentés pozitív képet mutat a magyar gazdaság helyzetéről - mutatott rá a politikus.

És mi a valóság? - tette fel a kérdést Áder János.

- A magyar gazdaság makrogazdasági egyensúlya felborult, különös tekintettel a GDP összetételére, a külső mérlegre, az árfolyamokra és a kamatlábakra. A következetlen pénzügyi és árfolyam politika csak fokozta a feszültségeket. A fizetési mérleg hiányát kizárólag a nettó külső adósságállomány növelésével lehetett finanszírozni. Az elmúlt tíz hónapban néhány fontos befektető elhagyta a piacot, az év első öt hónapjában elcsúsztak a kiadások, a 2004-es költségvetés megszorító intézkedéseket tartalmaz. Ez lenne a kedvező kép külügyminiszter úr? - mondta Áder János.

Az országjelentés legsúlyosabb kritikáját a mezőgazdasági minisztérium kapta, mutatott rá a frakcióvezető. A politikus kiemelte: ahhoz, hogy a magyar gazdák hozzájussanak az uniós támogatásokhoz, egy úgynevezett egységes igazgatási és ellenőrzési rendszer felállítása szükséges, majd hozzátette: e nélkül pénzt nem kapunk. Az Európai Bizottság jelentése szerint komolyak a kétségek, hogy Magyarország a csatlakozás idejére működőképes rendszerrel fog rendelkezni.

Áder János megkérdezte a külügyminisztert, hogy tudja-e mi a késedelem oka.

Az, hogy a minisztérium vezetése sunyi módon az agrárkamara alá akarta bevinni az unióval összefüggő agrárügyek intézését és ez nem tetszett Brüsszelnek - adta meg a választ Áder János.

A politikus elmondta, hogy az agrárkamara főtitkára, a minisztérium közigazgatási államtitkára volt, így érthető, hogy a szocialisták az agrárkamarával rendkívül szívélyes kapcsolatot ápolnak.

- Miniszter úr már megint a szocialisták érdekei az elsők, a gazdák érdekei a másodlagosak? - jegyezte meg Áder János.

A második kritika az élelmiszert feldolgozó üzemek korszerűsítésével kapcsolatos. A jelentés szerint ezek az élelmiszer-feldolgozó létesítmények nem fognak megfelelni az uniós előírásoknak a csatlakozás idején. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországról származó termékek nem juthatnak ki az unió piacaira.

- Felmérték- e ennek a következményeit, hány üzem mehet ennek következtében tönkre? Mit kívánnak tenni, hogy ezt elkerüljük? - tette fel a kérdést a Fidesz frakcióvezetője.

Áder János a harmadik problémaként az agrártámogatásokat kifizető ügynökség részletes felállítását nevezte meg.

- Miért kellet a SAPARD-hivatalt, ami 2002 őszén már működött, és amivel Brüsszel elégedett volt szétverni, vezetőjét leváltani és a helyére egy olyan új intézményt létrehozni, aminek egyik vezetője a minisztérium politikai államtitkárának régi üzleti partnere?

Áder János elmondta: Kovács László magabiztosan nyilatkozott arról is, hogy a gazdák számára a 30 százalékos támogatás kiegészítést 2004-ben a kormány megadja. A költségvetési törvény tervezetében azonban ez az összeg nem szerepel.

- Hagyják a melldöngető nyilatkozatokat, inkább csendben dolgozzanak, hiszen több százezer ember megélhetéséről van szó - jelentette ki a politikus.

Azért, hogy a gazdák hozzájussanak az őket megillető támogatásokhoz, a Fidesz-frakció a parlamenti munkában a szakmailag megalapozott előterjesztéseket minden eszközzel segíteni kívánja - tette hozzá.

Kovács László válaszában elmondta:a jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy a csatlakozás előtt hat hónappal, milyen hiányosságok vannak. Az agrár-intézményrendszer kiépítésével kapcsolatban a külügyminiszter hangoztatta: a kormány eltökélt, hogy a hátrányokat ledolgozza.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek