Ingyen múzeum helyett szocialista ingyen cirkusz
Mit szólna Medgyessy Péter felesége, ha férje minden száznegyven millió forintból csak huszonhármat vinne haza, netán, ha Kubában huszonhárom koktél helyett száznegyvenet inna? Halász János interpellációjában azt firtatta, jövőre vajon hány múzeum is lesz ingyenes?
Dátum: 2003-11-10 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:02.830604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Halász János felszólalásában "lassan" mondta, hogy "megértse" Hiller István is, "Lendvai Ildikó is, és Kovács László is": "Napról-napra több ember tudja", hogy a szocialisták "szavahihetetlenné váltak". "Kimondom ezt" - folytatta -, "még ha Balogh Miklós szocialista képviselő pofonnal fenyegetett is ezért".
"Kimondom, mert Medgyessy Péter sorra megszegi a választási ígéreteit" - tette hozzá.
Halász János emlékeztetett: annak ellenére, hogy a kormányfő a választási kampány során még azt ígérte, nem emelik a gáz árát, az elmúlt másfél évben mégis háromszor emelték.
A frakcióvezető-helyettes azon választási ígérettel összefüggésben, mely úgy szólt, hogy a kormány 800 km új autópályát és utat épít, úgy fogalmazott: "Mára kiderült, ennek fele sem igaz".
Elmondta azt is, hogy Medgyessy Péter megszegte az ingyen tankönyvvel kapcsolatos ígéretét is.
Halász János a februári, múzeumok ingyenességére vonatkozó miniszterelnöki bejelentés kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ez esetben természetszerűleg már nem lehet arra hivatkozni, hogy a választási időszak óta "megváltozott a helyzet".
Medgyessy Péter "ekkor már tisztában volt azzal, hogy az Önök gazdaságpolitikája milyen súlyos problémát okozott kormányzásuk egy éve alatt" - hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy a kormányfő ennek ellenére adta szavát arra, hogy "minden állami múzeum ingyenes lesz".
"Még a költségvetési javaslatban is 140 múzeum szerepelt" - mondta -, mint ahogyan Hiller István október 17-i levelében is ez a szám állt.
A fideszes politikus kifogásolta: az ingyenesség bejelentése előtt a kormány nem egyeztetett senkivel, majd pedig kihátrált ígérete mögül.
"A legnagyobb baj" az - közölte -, "hogy az embereket becsapták és hónapokon keresztül abban a hitben tartották, hogy ingyenesek lesznek a múzeumok, noha tökéletesen tudták, hogy ez nem igaz".
"A Deák-emlékévben illendő lenne figyelembe venniük a haza bölcsének intését: Hazudni nem szabad!" - szögezte le a képviselő, aki választ vár a minisztertől arra, miért nem tartotta a szavát a miniszterelnök és miért nem követte meg ezért az embereket. "Vagy azért nem kér bocsánatot, mert még mindig igaznak tartja a kijelentést?" - tette fel a kérdést.
Hiller István kultuszminiszter válaszában azt állította, 2004-től a modern magyar múzeumügy legjelentősebb fejlesztési programját indítják el.
a miniszter véleménye a múzeumok ingyenességét illetően változatlan, azt mondja, 2004 május 1-jétől minden állami múzeum ingyenes lesz.
Halász János a szakminiszter válaszát nem fogadta el, mert mint jelezte, a jövő évi költségvetés tervezete 17 százalékkal kevesebb összeget tartalmaz múzeum-modernizációra, mint az idei. Hozzátette: a múzeumi rekonstrukcióra ugyancsak kevesebb pénz jut, mintegy 46 százalékkal.
Vajon mit szólna Medgyessy Péter felesége, ha minden 140 millió forintjából csak 23-at vinne haza, vagy ha 23 helyett 140 koktélt inna meg Kubában - mondta, utalva arra, hogy Hiller István szerint 23 budapesti múzeum feltétlenül ingyenes lesz.
fidesz.hu