Miért növeli a kormány az önkormányzatok kiadásait?
Lázár Mózes fideszes országgyűlési képviselő annak kapcsán interpellált, hogy tudomása szerint a gazdasági tárca egy, a köztéri világítással kapcsolatos rendeletet készít elő, amely szerint a helyhatóságok a jövőben nem élhetnének az árammal való takarékoskodás eszközével éjszaka, és ez tovább növelné az önkormányzatok kiadásait.
Dátum: 2003-11-10 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:03.125111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miért sorvasztja tovább újabb áremelésekkel a szocialista kormány az önkormányzatokat? címmel a közvilágításról szóló rendelettervezet ügyében fordult interpellációjával Lázár Mózes fideszes országgyűlési képviselő a belügyminiszterhez a parlament hétfői ülésnapján.
A politikus elmondta: a tervezet megdöbbentette az önkormányzatokat, hiszen jelentős mértékű többletterheket ró rájuk. Lázár Mózes ezek között említette, hogy megnövelik az izzók teljesítményét, 13 százalékkal nő az áfa, valamint 30 százalékkal emelkedik a villamos energia ára.
Mindezek következtében a közvilágítás körülbelül 30 százalékkal drágul, így kevesebb pénz jut majd a közalkalmazotti bérekre és az önkormányzati intézményekre.
Lázár Mózes ezért több kérdéssel fordult az illetékes tárca vezetőjéhez: hajlandó-e a minisztérium új rendeletet kidolgozni; milyen formában kompenzálják a 30 százalékos drágulás miatt az önkormányzatokat; kiknek áll érdekében, hogy az uniós normáknál szigorúbb szabályozás lépjen életbe Magyarországon?
Gál Gyula politikai államtitkár válaszában elmondta: nem létezik ilyen tervezet, most még csak előkészítő tárgyalások zajlanak az érintettekkel.
Lázár Mózes viszontválaszában felmutatta a rendelettervezet legfrissebb, október végén elkészült változatát, valamint megjegyezte, hogy az érintettek mindezidáig "nem tapasztalták ezt a fene nagy egyeztetést". A Fidesz képviselője így nem fogadta el az államtitkár válaszát.
fidesz.hu