Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A népegészségügyi társaság nagygyűlése

Az alapellátás privatizációs költségeinek rendezésével megkezdődött az egészségügyi rendszer átalakítását szolgáló 606,8 milliárd forint felhasználása - közölte Mikola István egészségügyi miniszter pénteken Nyíregyházán, a Népegészségügyi Tudományos Társaság nagygyűlésén.


Dátum: 2002-04-12 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:53.364453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egészségügyi tárca vezetője hangsúlyozta: a 606,8 milliárd forintot elsősorban az intézmények, ingatlanok felújítására, az orvosi technológia és infrastruktúra korszerűsítésére, az amortizáció elszámolására, valamint a bérek rendezésére szánják 2006-ig.

Hozzátette: a legnagyobb összeget, 378,5 milliárd forintot a fizetések emelésére kívánják fordítani, mert az ágazat lemaradása e téren igényli a legsürgősebb tennivalókat.

A miniszter az egészségügyi kormányzat elmúlt négy évben tett intézkedései közül kiemelte, hogy elindult a minőségbiztosítási és tanúsítási rendszer kialakítása.

Mikola István rámutatott: mindez azt jelenti, hogy újra meghatározzák a kórházak gyógyító feladatait, a működésükhöz szükséges személyi és tárgyi feltételeket, és ezekhez igazítják a finanszírozást, valamint az eszközpótlást biztosító amortizációs költségeket.

A miniszter fontosnak nevezte, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a minisztérium felügyelete alá került.

Mikola István a népegészségügyi programról szólva elmondta, hogy az abban foglaltak végrehajtása szerinte javítja majd a lakosság egészségi állapotát és megváltoztatja a halálozási mutatókat. Az országosan megindított szűrési programokról úgy vélekedett, hogy azok nagymértékben fokozzák a gyógyulás esélyeit. Közlése szerint a szűrések eredményeként sok olyan beteg gyógykezelése kezdődhet meg időben, akik nem is tudtak egészségügyi gondjukról.

Mikola István az elsőként indított emlőszűrés eredményeit biztatónak nevezte és reményét fejezte ki, hogy a hamarosan kezdődő méhnyak- és vastagbél-daganatok feltárását segítő vizsgálatokon még többen jelennek majd meg.

Kapcsolódó elemek