Grúzia. a politikai helyzet fokozódik
A grúz ellenzék hat pártjából négy hétfőn elhatárolta magát attól a konfrontációs politikától, amelyet a Nemzeti Mozgalom és a Grúz Demokrata Párt vezetői folyatnak, tüntetéseken követelve az államfő lemondását. Az újonnan szerzett támogatás birtokában Eduard Sevardnadze elnök határozott fellépést helyezett kilátásba a hatalom szerinte erőszakos megszerzésére buzdító politikai ellenfeleivel szemben.
Dátum: 2003-11-10 19:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:04.627338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Grúz Munkáspárt, az Újjászületés pártja és Az Ipar Megmenti Grúziát, illetve az Új Jobboldal nevű párt külön sajtóértekezleten fejezte ki egyet nem értését Mihail Szaakasvilival, a Nemzeti Mozgalom, továbbá Nino Burdzsanidzéval és Zurab Zsvaniával, a Grúz Demokata Párt tüntetésekre buzdító vezetőivel. Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap esti támogató telefonja után hétfőn támogatásáról biztosította a grúz államfőt Aszlan Abasidze, a Grúzián belüli Adzsár Autonóm Köztársaság vezetője, az országos működésű Újjászületés pártjának vezetője is, akit a régió székhelyén, Batumiban keresett föl Eduard Sevardnadze. Találkozójukról egyikük sem nyilatkozott. Előzőleg azonban a két politikus több ezres tömeg előtt beszélt a batumi stadionban, ahol Abasidze azt követelte a központi grúz hatóságoktól, hogy konkrét lépésekkel vegyék elejét az országban kialakult szembenállás elmélyülésének. Az adzsár politikus egyúttal az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség szerint úgy fogalmazott, hogy a jobboldali radikális Nemzeti Mozgalom "katasztrofális tevékenysége az ország széteséséhez vezethet". Batumiban adott televíziós nyilatkozatában a grúz elnök azzal vádolt bizonyos tbiliszi politikusokat, hogy "elkeseredett harcot kezdtek a hatalom megszerzéséért", s eközben "a hatalom erőszakos úton való megszerzésére buzdítanak". Ugyanakkor leszögezte, hogy "Grúzia hatóságai ki fogják kényszeríteni a törvények betartását". Szintén hétfőn Koba Narcsemasvili belügyminiszter bejelentette: a Pankiszi-szorosban lévő állomáshelyükről a grúz fővárosba vezénylik vissza a tárca rendőri erőinek egy részét. A miniszter azt állította, hogy a csapatmozgás nem függ össze a választások nyomán kialakult feszült politikai helyzettel, hanem a tél beköszönte teszi szükségtelenné, hogy az eddigi létszámban vigyázzák az immár behavazott szorost, amely korábban a csecsen szakadár harcosok egyik hátországaként szolgált. Az Egyesült Államok grúziai nagykövete, Richard Miles a nap folyamán Tbilisziben felkereste a grúz biztonsági tanács titkárát, Tedo Dzsaparidzét. A megbeszélés után Miles elmondta folyamatosan konzultál az ellenzéki pártok és nem kormányzati szervezetek képviselőivel is, hogy segítsen a válsághelyzet leküzdésében. Az állítólagos választási csalás miatt az elnök lemondását követelő Nemzeti Mozgalom vezetője az este bejelentette: parlamenti képviselőinek, valamint tagjainak és híveinek egy csoportja éhségsztrájkba kezd, hogy így adjon nyomatékot a párt követelésének. A parlament tbiliszi épülete előtt reggel óta tartó tüntetésen Mihail Szaakasvili az este közölte, hogy az éhségsztrájkot még az este megkezdik a parlament előterében.
MTI - fidesz.hu