Nemzetközi zöldség- és gyümölcskampány
Nemzetközi kampányt indított hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a gyümölcsök és zöldségek fogyasztásának növelésére, mert ezzel számításai szerint évente milliós nagyságrendben menthetnének meg emberéleteket a Földön.
Dátum: 2003-11-11 07:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:07.882140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pekka Puska, a nem fertőző betegségek megelőzésével foglalkozó WHO-részleg igazgatója a brazíliai Rio de Janeiróban újságíróknak elmondta, hogy a zöldségek és gyümölcsök nagyarányú fogyasztására összpontosító diétával évente 2,7 millióval csökkenthetnék a halálozások számát a világban. Az igazgató Kelet- és Közép-Európát is megemlítette olyan térségként, ahol kimagaslóan alacsony a szóban forgó zöldtermékek fogyasztása.
Ez a fajta étkezés egyebek között a szív- és érrendszeri betegségektől, illetve bizonyos típusú rákbetegségektől mentheti meg a fogyasztókat. A WHO becslései szerint a szívbetegségek 31 százalékában szerepe van a csekély zöldség- és gyümölcsfogyasztásnak, de 11 százalékban az agyvérzésekért, 19 százalékban pedig az emésztőrendszert sújtó rákbetegségekért is felelőssé tehető.
A kampány révén remélhetőleg csökken a cukorbetegek és a kórosan elhízottak aránya is - jelentette a Reuters és a dpa hírügynökség.
A kampányban részt vesz az ENSZ másik szakosított szervezete, az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) is. A zöldség- és gyümölcsfogyasztás növekedése ugyanis több országban - például a kampányindító helyszínének választott Brazíliában - jelentősen növelhetné a mezőgazdasági keresletet és bevételeket is.
MTI - fidesz.hu