Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kőszegi iparfejlesztés: kis- és középvállalkozásokat szeretnének letelepíteni

Ipari övezetet kíván létrehozni a volt kőszegi posztógyár területének megvásárlásával a kőszegi önkormányzat. A város a település rendezési tervében is kikötött elővásárlási jogával élt, így kerülhetett tulajdonába a területet.


Dátum: 2003-11-11 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:09.479295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önkormányzat az adás-vételi szerződés szerint két év alatt 136,5 millió forintot fizetet a tíz hektáros területért, amelyhez a város hosszú lejáratú hitelt vesz fel. A testület erről a napokban tartott rendkívüli ülésén döntött. A tervezett ipari övezetben elsősorban kis- és középvállalkozásokat szeretnének letelepíteni, működésüket az infrastruktúra kialakításával is segíti a helyi önkormányzat.

hunnia.net

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek