Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A miniszter a fejlődés útjába áll

Balla Mihály fideszes országgyűlési képviselő írásbeli kérdéssel fordult Csillag Istvánhoz, egy a választókerületében lévő település panasza kapcsán. A dinamikusan fejlődő Berkenyében nemrég alakítottak ki egy 104 családi ház beépítésére alkalmas lakóparkot, amelyre azért volt szükség, mert a fiatalok szívesen választják otthonokul a 2/A főközlekedési út mentén lévő falut. A gazdasági minisztérium most mégis úgy döntött, itt is megszűnteti a helyi a postahivatalt megnehezítve ezzel az itt élők sorsát. A berkenyeiiek aláírásgyűjtésbe kezdtek, Balla Mihály pedig Csillag Istvántól várja a választ alábbi kérdésére.


Dátum: 2003-11-11 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:10.711903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Úr!

Mint a Magyar Postát szakmailag felügyelő miniszterhez fordulok Önhöz. Miért kell Ön szerint egy, a legfrissebb adatok szerint 628 fős településen a Postai Hivatalt bezárni?

Berkenye községben ma 628-an élnek, ahol 2003. január 1-jén 603 lelket számláltak. A település, egy önerőből is dinamikusan fejlődő német nemzetiségű falu, ahol egy lakópark épül, egyre több fiatal telepedik le családjával. Sajnos ez a fejlődés leállhat, mert az alapvető szolgáltatások közül a postai szolgáltatást meg akarják szüntetni a helyi Posta bezárásával. A faluban az emberek fel vannak háborodva, ezért 351-en aláírásukkal is tiltakoznak a döntés ellen. Ezért is kötelességemnek tartom, hogy felhívjam Miniszter Úr figyelmét arra, hogy az ilyen jellegű döntések a település visszafejlődését eredményezheti. Meggyőződésem, hogy "Berkenye többet érdemel".

Ezért kérdezem Miniszter Urat: Miért van szükség arra, hogy egy település fejlődését meggátolják?

Budapest, 2003. november 10.

Balla Mihály

Országgyűlési képviselő

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek