Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mikola István: Gyalázatos az egészségügy jövő évi költségvetése

A jövő évi költségvetés gyalázatos az egészségügyi kiadások tekintetében - mondta Mikola István keddi sajtótájékoztatóján. Öt év óta először van olyan költségvetés, amelyben jelentősen csökkennek az egészségügyi ráfordítások - jelentette ki az Orbán-kormány egészségügyi minisztere.


Dátum: 2003-11-11 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17125
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:11.999453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mikola István különösen neuralgikus pontnak nevezte a gyógyszerkassza jövő évi helyzetét. Mint mondta, legalább hatvanmilliárd forint hiányzik a kasszából, és ez komoly terheket ró majd a lakosságra.

A politikus kitért arra, hogy a költségvetés nagy vesztese az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) is, amelytől kétmilliárd forintot vonnak el jövőre.

Az országjelentés egészségügyet érintő fejezete kapcsán Mikola István furcsának nevezte annak néhány megállapítását. A dokumentumban gyakorlatilag megdicsérik a kormányzatot az új kórháztörvény miatt, és támogató véleményt fogalmaznak meg annak kapcsán, hogy Magyarországon a magánszektor válik meghatározóvá az egészségügyben.

Mikola István felhívta a figyelmet arra, hogy az európai közösség minden országában kizárták az egészségügyből a multinacionális befektetőket.

A Magyar Orvosi Kamara helyzetével összefüggésben Mikola István azt mondta, hogy gyalázatos támadás indul az orvostársadalom ellen, "amelyet maga miniszter irányít alattomos, sunyi módszerekkel".

A Magyar Orvosi Kamara megfojtása napirenden van - jelentette ki.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek