Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Még tart a szüret Tokaj-Hegyalján

A korai kezdés ellenére a szokottnál később, várhatóan csak november második felében fejeződik be a szüret Tokaj-Hegyalján; a szőlészek-borászok szerint igen jó évjáratnak ígérkezik a 2003-as bor - mondta el kedden a Tokaj-hegyaljai Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke.


Dátum: 2003-11-11 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:13.246299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta: a történelmi borvidéken a meleg és száraz nyár miatt a korai fajták hamarabb értek be, a szőlő szedését ezért a megszokottnál két-három héttel korábban, augusztus végén, szeptember elején kezdték meg a gazdák.

A szüret azért húzódott el, mert nagyon sokan az aszúsodásra vártak, hiába - tette hozzá.

Az okok között a szakember megemlítette: a száraz őszi időjárás nem kedvezett az aszúsodási folyamatot elősegítő gomba elterjedésének. Így csupán 150-200 tonna első osztályú aszúszemet szedhettek le, miközben volt olyan év, hogy 500-600 tonna is termett a borvidéken.

Mindezek ellenére igen jó évjáratnak ígérkezik a 2003-as, hiszen a must általában 22-24 cukorfokos volt - jegyezte meg.

A Világörökség részeként nyilvántartott borvidéken az idén becslések szerint 390-400 ezer mázsa szőlő terem, a legnagyobb felvásárló idén is a 100 százalékban állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Rt.

Kiss László, a cég vezérigazgatója korábban azt mondta: ebben az évben 80-100 ezer mázsa szőlő felvásárlásával számolnak, amire 600-700 millió forintot szánnak.

A Kereskedőház a saját szükséglete biztosítására ez évben megemelte a felvásárlási árakat; minőségtől függően az eredeti 65 forint helyett 75-80 forintot fizetnek a szőlő kilójáért. Tavaly 3 ezer termelővel 3 évre állapodtak meg úgynevezett védőárban, ezt emelték meg a szüret kezdetekor.

A termelők a szüret befejezése után egy hónappal juthatnak majd pénzükhöz - mondta a vezérigazgató.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek