Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP olyat ígér, ami már szerepel a költségvetésben

Bartha László szegedi Fidesz-MDF-es képviselőjelölt szerint "az elmúlt napokban bebizonyosodott, hogy az MSZP kampányprogramja és tervezett kormányprogramja köszönő viszonyban sincs egymással".


Dátum: 2002-04-12 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:54.253529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus - aki egyben Szeged polgármestere is - pénteki szegedi sajtótájékoztatóján kifejtette: ma már senki nem tagadja a szocialista párt vezetői közül, hogy igenis emelni akarják a gáz árát, csak azt mondják, hogy az emelésnek az elviselhetőség mértékén belül kell maradnia. - Mi azt mondjuk, erre még csak gondolni sem szabad, mert ha egy országnak van földgázkincse, azzal gazdálkodnia kell, azaz ha csak lehet, az áremelés az éves infláció mértékét se érje el - fűzte hozzá.

A szocialisták által ígért 13. havi nyugdíj Bartha László szerint a jelenlegi törvényekbe "be van kódolva". - Olyat ígértek, ami már szerepel a törvényekben, csak azt felejtik el, hogy ők ezeket a törvényeket nem szavazták meg - mondta a politikus.

Bartha László kitért a "börtönszavazatokra" is. Elmondása szerint a szegedi szavazókörökben is külön öntötték ki és számolták meg a Csillagbörtönben mozgó urnákkal gyűjtött szavazatokat. - Nyolcvan elítélt jelezte igényét a szavazásra, végül 77-en adták le voksukat, mindannyian a szocialista pártra - közölte.

A politikus kérdésre válaszolva elmondta: Csongrád megyéből már 800-an jelezték, hogy részt kívánnak venni a Fidesz-MDF szombati budapesti nagygyűlésén, a különvonatot megrendelték.

Arra a kérdésre, ki fizeti a különvonat költségeit, Bartha László azt mondta, hogy civil szervezetek.

Kapcsolódó elemek