Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lyukak az iraki biztonsági kerítésen

Az iraki-szíriai határon létrehozott biztonsági kerítés eleddig csak keveseket tudott visszatartani azok közül, akik illegálisan, terrorcselekmény elkövetésének szándékával át akarták lépni a határt.


Dátum: 2003-11-11 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:16.769039, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erről tanúskodik egyebek között a rajta vágott számtalan, nagy lyuk, amelyeken át az illegális behatolók Szíriából jövet átnyomultak Irakba. Az iraki Huszajba város melletti határszakasz áteresztő, mint a szita.

Ideális behatolási hely ez a támadó szándékkal érkező idegenek számára: a sűrű bozótos terep és a pálmaligetek fedezéket és rejtekhelyet nyújtanak. Az ottani falusi lakosok készségesen gondoskodnak további rejtekhelyekről is a beérkező külföldi arab fegyveresek számára. A térségből induló fontos főútvonal egyenesen az amerikaiakkal szembeni ellenállás fő fészke, Fallúdzsa felé vezet.

Az arab külországokból érkező fegyveresek rendszerint Huszajba környékén lépnek Irak területére - írta háttéranyagában a francia AFP hírügynökség, a térségben állomásozó 3. páncélosezred parancsnokára, Daniel Dwyer őrnagyra hivatkozva. Az amerikai főtiszt ugyanakkor hozzátette, hogy október közepe óta javult a helyzet, a légi támogatással is megerősített amerikai alakulatoknak sikerült valamelyest tömíteniük a határon tátongó lyukakat.

Az amerikai hadsereg ugyanis nagyszabású erősítéseket hajtott végre október közepén ebben a határtérségben. Gyors sikerre azonban maguk az odavezényelt katonák sem számítanak, hiszen az amerikaiak elleni küzdelemre bőven akadnak újabb és újabb önkéntes harcosok úgyszólván mindegyik arab országban.

Ricardo Sanchez, az Irakban állomásozó amerikai erők főparancsnoka éppen kedden közölte, hogy az utóbbi időben mintegy húsz olyan külföldi arab (jemeni, szudáni, egyiptomi és szíriai) behatolót fogtak el Irak területén, akik feltehetőleg az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagjai.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek