Királyi kegy folytán immár Bhutánban is szabad mobilon telefonálni
Bhután királya saját 48. születésnapja alkalmából engedélyezte keddtől alattvalóinak a mobiltelefon használatát.
Dátum: 2003-11-11 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:18.577803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Korábban is gyakorolt már hasonló kegyet, így nem érte nagy meglepetésként a himalájai ország mintegy másfélmillió lakosát ez a nagyvonalú uralkodói gesztus; néhány évvel ezelőtt, trónra lépésének 25. évfordulóján a televíziót és az internetet engedélyezte.
A mostani királyi kegy különösen jól jön a lakosságnak, hiszen egy 2001-es adat szerint mindössze 26 telefonvonal jutott ezer lakosra az India és Kína között fekvő, koldusszegény himalájai királyságban - írta jelentésében a német dpa hírügynökség.
MTI - fidesz.hu