Ülésezett a Szent Korona Testület
A Szent Koronára vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban rövidesen elkészülnek azok a kormányhatározatok, amelyek a vészhelyzet, a szükségállapot, a rendkívüli állapot idején a korona őrzéséről, illetve menekítéséről szólnak - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke a Szent Korona Testület keddi ülésén elhangzottakról közleményben.
Dátum: 2003-11-11 19:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17152
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:20.405696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Schillinger Erzsébet közlése szerint a kormány intézkedett a Szent Korona állagmegóvásáról és az azzal kapcsolatos normatíváról is.
A kormány javaslatot dolgoz ki azzal kapcsolatban is, hogy - megfelelő tudományos intézetek és kormányzati szervek bevonásával - milyen eljárással lehet a Koronáról másolatot készíteni, illetve az ezzel kapcsolatos tudományos vizsgálat lépéseit előkészíteni - írja a sajtófőnök.
Hozzáteszi: az ülésen Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, a testület tagja tájékoztatást adott a Szent Korona 1896 óta ismert hiteles másolatairól.
A Szent Korona Testület keddi ülésén búcsúztatta tagjai közül Németh Jánost, az Alkotmánybíróság volt elnökét és üdvözölte tagjai sorában Holló Andrást, az Alkotmánybíróság új elnökét.
A Szent Korona Testület elnöke a köztársasági elnök, tagjai a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
A testületet a Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról szóló, 1999 decemberében elfogadott törvény hozta létre. Tagjai jogosultak dönteni a Szent Korona és a hozzá tartozó jelvények őrzési helyéről, ha annak szükségessége felmerül.
MTI - fidesz.hu