Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az exbróker csak jövőre kerülhet haza

A Bécsi Legfelső Tartományi Bíróság döntése értelmében kiadható Magyarországnak Kulcsár Attila - erre azonban még várni kell, ugyanis az exbróker és osztrák védője fellebbezett a döntés ellen. Jogi szakértők szerint a fellebbezésben akár menedékjogot is kérhet a védelem, arra hivatkozva, hogy az ügy politikai szálai miatt Kulcsár nem számíthat Magyarországon korrekt eljárásra.


Dátum: 2003-11-12 07:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:22.497078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Négy pontban foglalták össze a magyar igazságügyi hatóságok a Kulcsár elleni gyanút, amely alapján kérték a volt bróker kiadatását: eszerint 44-88 millió euró közötti értékben elkövetett sikkasztás, pénzmosás, jogosulatlan banki szolgáltatás nyújtása, valamint hamisított dokumentumok felhasználása a gyanú. A kiadatásra akkor kerülhet sor, ha az adott bűntett az osztrák és a magyar törvények szerint is büntetendő.

Az osztrák bíróság helybenhagyta a kiadatást a magyar kérelem első és negyedik pontja alapján. Leopold Veigl, a határozatot ismertető osztrák bíró elmondta: az osztrák büntetőjog szerint csak az számít pénzmosásnak, ha valaki mások által bűncselekmény útján szerzett pénzt fektet be, Kulcsár Attila viszont az általa eltulajdonított összegeket használta fel. A jogosulatlan vagy nem engedélyezett banki szolgáltatás nyújtása pedig az osztrák büntető törvénykönyvben nincs jogilag szabályozva. A két ország között meglévő jogsegélyegyezmény szerint Kulcsár Attila büntetőeljárásban nem vonható felelősségre pénzmosás és jogosulatlan banki szolgáltatás miatt.

A K&H Equities Rt. volt alkuszának bécsi védője a tárgyaláson bejelentette, hogy a határozat miatt fellebbeznek az osztrák legfelső bírósághoz. Az osztrák bírói ügymenetet ismerő szakértőink szerint az exbróker hazaszállítása így a jövő évre tolódik. Jogászok ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a fellebbezésben menedékjogot is kérhet a védelem arra hivatkozva, hogy az ügy politikai szálai miatt Kulcsár nem számíthat Magyarországon korrekt eljárásra.

A tárgyalóteremben megjelent magyar újságíróknak Kulcsár kijelentette: "határozottan visszautasítom a 14 pontos listát. Sejtem, hogy kik írták, és miért. Aljas rágalom. És csak Rejtő E. Tibort akarják befeketíteni." A volt bróker nem részletezte, hogy milyen listára gondolt. Ugyanakkor létezik egy Kulcsárnak tulajdonított 14 pontos feljegyzés, amelyet - állítólag - Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár kérésére készített az ügy hátteréről. A július 17. óta kiadatási őrizetben levő gyanúsított az MTI kérdésére elmondta, hogy az alapvető kifejezéseket már megtanulta németül, és nem egyedül tartják fogva a cellájában.

A rendőrség szerint a kiadatás elhúzódása nem befolyásolja a nyomozást a K&H-ügyben, bár fontos lenne Kulcsár kihallgatása. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, hogy mikorra várható jogerős döntés Kulcsár Attila kiadatásáról.

Török László, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek