Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nő égi mása - album és kiállítás Jung Zseni fotóiból

Jung Zseni A nő égi mása című fotóalbumának sajtóbemutatóját kedden tartották Budapesten a Nemzeti Színházban, s egyúttal kiállítás is nyílt a kötet fotóiból.


Dátum: 2003-11-12 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:23.422870, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Medicina Könyvkiadó gondozta albumban és a tárlaton a fotóművész aktfelvételei, dúsan díszített kompozíciói kaptak helyet.

Az egyedi technikával készült, kézzel színezett, vagy növényi részekkel, virágszirmokkal díszített fotók alakjai légies, érzékeny alakok.

Jung Zseni az eseményen adta át azt az ajándékozó levelet, amelynek értelmében - lemondva a szerzői jogokról - a színészekről készített fotógyűjteményét a Nemzeti Színháznak adományozza.

A tárlat december 6-ig látható a Nemzeti Színházban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek