Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

National Journal: a franciáknak igazuk volt

A franciáknak igazuk volt Irakkal kapcsolatban, részben Algériában, részben pedig a terrorizmus elleni harcban, még jóval a 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények előtt szerzett tapasztalataik alapján - írta legutóbbi számának vezető írásában az Egyesült Államokban megjelenő National Journal című független hetilap.


Dátum: 2003-11-12 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:23.698698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A franciák óvatosan és pragmatikusan gondolkodtak, ahogy máskor az amerikaiak is szoktak, nagymértékben támaszkodva azokra a tapasztalatokra, amelyeket kiűzött megszállóként Algériában szereztek, és figyelembe véve a szélsőséges muzulmán terrorszervezetekkel évtizedek óta folytatott küzdelmük során szerzett tanulságokat - állapította meg a cikk szerzője.

Az Irak elleni háború megindítása előtt Franciaország három kifogást emelt. Egyrészt azt hangoztatta, hogy Szaddám Huszein nem jelent közvetlen fenyegetést a világra nézve, másrészt hangot adott annak a meggyőződésének, hogy a demokrácia kiépítése Irakban igen hosszú folyamat lesz, harmadsorban pedig arra figyelmeztetett, hogy az ENSZ jóváhagyása nélkül az arab világ törvénytelennek fogja tekinteni az amerikai beavatkozást.

Az Egyesült Államok Irakban szerzett tapasztalatai azt bizonyítják, hogy volt igazság Franciaország felvetéseiben - állapította meg a politológusok és más, rokonterülettel foglalkozó elméleti szakemberek számára készült, pártoktól független folyóirat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek