Fejér megye bemutatkozása a Nemzeti Színházban
Fejér megye színházi és zenei produkciókkal, képzőművészeti és kézműves alkotásokkal mutatkozik be a budapesti Nemzeti Színházban, a Megyejárás című rendezvénysorozat keretében.
Dátum: 2003-11-12 07:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17165
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:24.293165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A háromnapos programsorozat december 5-én a Vörösmarty Színház Shakespeare: Szeget szeggel című darabjának bemutatásával kezdődik, majd másnap az Alba Regia Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában, Drahos Béla vezényletével Carl Orff műve, a Carmina Burana hangzik el.
A Nemzeti Színház Stúdió színpadán Egressy Zoltán: 4X100 című darabja és Saint Exupery: Kisherceg című műve elevenedik meg a Vörösmarty Színház művészeinek játékában, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház Táncszínháza pedig Abszurdisztan - Ionescológiai tanulmányok címmel két Ionesco egyfelvonásost ad elő.
Ugyancsak a Stúdiószínpadon lesz látható Kálnay Adél, Dunaújvárosban élő alkotó Szivárványország című zenés mesejátéka.
A színházi előadások kiegészítéseként kiállítást rendeznek Ecsedi Mária varrott tértextil kompozícióiból, a székesfehérvári Számmer-nyomdákban a múlt század első felében készült színházi plakátokból, a színészekről és színésznőkről készült XIX. és XX. századi képeslapokból.
Megismerkedhetnek a budapestiek Palotás József Munkácsy-díjas szobrászművész kisplasztikáival, a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület és a Fehérvári Kézművesek Társasága tagjainak alkotásaival, továbbá az Alba Regia Néptáncegyüttes adventi népszokásokat bemutató produkcióival.
Az irodalomkedvelők a Fejér megyei, illetve onnan elszármazott írók, költők közül Bella István, Kalász Márton és Kálnay Adél részvételével író- olvasó találkozón vehetnek részt.
A háromnapos program mellett december 27-én Weöres Sándor: Holdbéli csónakos című darabját mutatják be a Vörösmarty Színház művészei a Nemzeti színpadán. Az előadásra Fejér megyéből két színházi különvonatot indítanak.
A Megyejárás programja keretében a Fejér megyeiek decemberben félárú jeggyel nézhetik meg a Nemzeti Színház előadásait.
MTI - fidesz.hu