Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jelentősen nőtt a diákhitelt igénylők száma

Jelentősen, mintegy 40 százalékkal, napi 70-ről 120-ra nőtt az elmúlt héten a diákhitelt igénylők száma, amely már meghaladja a 83 ezret - derült ki Pálinkás József pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2002-04-12 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:55.362166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pálinkás József mindezt a választási eredmények bizonytalan kimenetelének tulajdonította.

Kifejtette: 2001. szeptember 3. és 2002. március 19. között összesen 83 524 hallgatói kérelem érkezett. A 81 073 érvényes kérelem esetében a kifizetés már megtörtént vagy most zajlik. A hitelfolyósítás összege mára elérte a 12,4 milliárd forintot.

A miniszter elmondta, hogy a költségtérítéses hallgatók 20,36 százaléka, az államilag finanszírozott hallgatók 27,8 százaléka nyújtott be diákhitel-kérelmet, amely az összes jogosult 25 százaléka.

A legutóbbi folyósításkor újabb, több mint 4500 egyösszegű kifizetésre nyílt mód, így összesen 17 238 egyetemi, főiskolai hallgató élt a januári kormányrendelet által teremtett lehetőséggel.

Kérdésre válaszolva kifejtette: a diákhitel piaci kamatozású konstrukció, s természetesen csökkenni fog a kamata, hiszen az a piacon is mérséklődik.

A visszafizetésnél várható esetleges könnyítések kapcsán közölte: támogat minden olyan megoldást, amely a fiatal családok helyzetét könnyíti. Megjegyezte: az eredeti elképzelés része, hogy a gyesen és gyeden lévők esetén, valamint sorkatonáknál szünetel a visszafizetési kötelezettség.

A miniszter szólt arról is, hogy telefonon megkereste őt Magyar Bálint, az oktatási tárca előző vezetője és az általa a Világbankkal 1998-ban kötött szerződés iránt érdeklődött.

Pálinkás József jelezte: ezt természetesen készséggel a rendelkezésére bocsátja.

A tárca vezetője ugyanakkor idézte a dokumentumot, miszerint a tandíjnak 2002-ig a képzési költségek 20 százalékát kell elérnie.

Rámutatott: ez ma az orvosképzés esetében 260 ezer forint lenne.

Hozzátette: a szerződés szerint a hallgatók számának egy adott korosztályon belül 30 százalékot kell elérnie.

- A cél elérhető, úgy, hogy a hallgatói létszámot az 1996-os szinten - 42 ezer - tartjuk - olvasta a szerződést a tárca vezetője.

Felidézte az előző kormány idején a világbanki hitel koordinálásával megbízott Steve Benkő tevékenységét is. Elmondta: 1997-ben számára 2,2 millió forintos havi juttatást állapított meg Magyar Bálint, amelyet át is utaltak a számára. Megfogalmazása szerint azt, hogy ezt pontosan miért, milyen munkáért kapta, a szerződésből nehéz kihámozni.

Pálinkás József emlékeztetett a japán segély történetére is, "amely 370 ezer dollárról szólt".

- Ebből Steve Benkő cégét finanszírozták - mondta.

Felolvasta azt a levelet, amely szerint az akkori helyettes államtitkár utasította a Felsőoktatási Fejlesztési Alap (FEFA) volt ügyvezető igazgatóját 200 ezer dollár átutalására a cég számára.

Beszámolt arról is, hogy a felsőoktatási helyettes államtitkár és küldöttsége további 26 ezer dollárt költött el Új-Zélandon, ahol a felsőoktatás megreformálásának lehetőségeit tanulmányozták.

Kérdésre válaszolva kifejtette: tudomása van arról, hogy iskolákban is folyik kampányolás, s ezt - mint mondta - helytelennek tartja. A miniszter leszögezte: iskolában tilos politikai tevékenységet folytatni.

Arra a sajtóértesülésre reagálva, hogy Pécsett dolgozatot írattak volna azokkal a diákokkal, akik nem viseltek kokárdát, azt mondta: életszerűtlennek tartja a hírt.

Ugyanakkor hozzátette: Magyarországon a büntető törvénykönyv hatálya alá esik, ha politikai nézetei miatt diszkriminálnak valakit.

Hangoztatta: ha egy iskolában egy gyermeket a szülei politikai nézetei miatt bármilyen megkülönböztetés ér, az bűncselekmény.

Kapcsolódó elemek